Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
324. Gyula, 1956. november 22. A gyulai forradalmi bizottság és a vb küldöttei 12 pontos követeléssel Budapestre utaznak November 19-én délután a békéscsabai összmunkástanácsok kiküldöttei a békéscsabai és gyulai forradalmi bizottságok küldötteinek részvételével értekezletet tartottak a megyei tanács épületében. Az értekezlet tárgya: a békéscsabai munkások követeléseinek megfogalmazása volt. A munkások követeléseiket tizenkét pontba foglalták, amely pontokat a békéscsabai és gyulai forradalmi bizottság, valamint a végrehajtó bizottság küldöttei magukévá tettek. A békéscsabai és gyulai fb és vb tagjaiból alakult bizottság november 20án hajnalban elutazott Budapestre a kormányhoz, hogy ismertesse a két város munkásainak kívánságait. Az értekezlet határozatát alább közöljük: 1. Követeljük a szabad választások megtartását, a lehető legrövidebb időn belül, a szocialista demokrácia alapján álló pártok részvételével. A rend helyreálltáig minden pártszervezkedés szüneteljen. 2. A választások megtartása előtt a megyék és megyei jogú városok forradalmi tanácsainak országos tanácskozását hívják össze, a legrövidebb időn belül, amely addig is, míg a választások során a végleges kormány felől a népakarat nem dönt, a jelenleg működő kormányt a szükséges személyi változásokkal megerősíti. 3. Követeljük a kormánytól azt, hogy a kormány olyan bel- és külpolitikát folytasson, mely biztosítja az ország teljes függetlenségét. Ennek érdekében kívánjuk a magyar karhatalom oly mérvű megerősítését becsületes dolgozókkal, mely képes a szocialista demokrácia vívmányait megvédeni határainkon belül és határainkat külső beavatkozás ellen biztosítani. A kormány semmilyen külföldi csapatnak Magyarországon való átvonulását és tartózkodását ne engedélyezze. 4. A szovjet csapatok kivonására a kormány haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat és azok menetéről, a részleges és teljes kivonulás időpontjairól folyamatosan tájékoztassa az ország lakosságát. 5. Az ország semlegességének biztosítása érdekében tegyen lépéseket a nagyhatalmak és az ENSZ felé. 6. Az ENSZ-megfigyelőket azonnal engedjék be az ország területére és biztosítsák szabad mozgásukat. 7. Az ország területéről senkit a forradalomban való részvétele miatt nem internálhatnak, és nem vihetnek külföldre. Az esetleg már internált és kivitt személyeket hozzák vissza és helyezzék szabadlábra. 8. Halálbüntetést ne alkalmazzanak mindaddig, amíg a választott országgyűlés a halálbüntetés kérdésében nem dönt. 9. A kormány biztosítsa az alapvelő emberi jogokat: gyülekezési-, sajtó-,