Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
tottuk. Jószágállományt ellátjuk, és a mai napon 8 juhot vágtunk le, amit beszállítanak a közellátásra, úgyszintén 7 szarvasmarhát is levágtunk, és azt Budapestre akarjuk küldeni. Ivanus Illés tanár: Tehetséges nemzetünk elvérzik, Európának lelkiismeretén szárad. Nemcsak a 10 ezerről van szó, akik életüket áldozták, hanem azokról, akik elhagyták hazájukat. Ezen kívül gondoljunk arra, mennyi lehet a sebesült. 3 Gyermekek sírva járkálnak az utcán, és sírva kérik, vegyék őket pártfogásba. Az ENSZ magára hagyta a 8-9 millió magyar népet és a forradalom elvérzett Európáért. Egy kicsit beugrottunk nekik, hitegettek bennünket, és a végén cserbenhagytak, ezért mi döntsünk. Sorsunk azon is múlik, hogy mit döntenek a külügyminiszterek. Minden csepp vér kár. Úgy beszélek, ahogy hiszem. Jóhiszeműen kell egymást nézni, és nem mindenkiben kell látni az ellenséget, nagyszerű ez az összetartás és legnagyobb nyeremény, ha sikerül a forradalom, és akkor összecsókolóznak majd az emberek. Nádházi: Túlmentünk a magyar ügyön. Erős volt a nemzet ügye. A győzelem soha nem a fegyvereken nyugszik, mert az igaz, lehet diktálással kivívni, de aki nem tudta a lelket megnyerni, az még nem nyerte meg az ügyet. A szakszervezet egyik harci központ, de ne csak fizető automata legyen a jövőben, és felvették a százalékokat. [így.] Ne az legyen, hogy örüljön az, aki dolgozik, hanem örüljön az, akinek én leülök dolgozni, van az én erőm annyi, a melós akarata, alkotóereje számít. A szakszervezetek ezt tartsák szem előtt. Ne noszogasson senki sem 700 forintért. Megállapíthatjuk, hogy ha a közszolgáltatás megáll, minket ölnek meg. Az árvíz veszélye fenyeget, az is minket ver meg. Ezért ott ne sztrájkoljanak. Az ő fegyverük az, ha nem állnak meg, és ez így van a malomnál is. A tsz-ek bomlásával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ez országos probléma, már említettem, aki ki akar menni, az menjen. Kár odaerőltetni azokat, akik kitekintgetnek. Virágozzék fel a magyar parasztság. Ismételten meg kell említenem, hogy az üzemek legfőbb irányító szervei a munkástanácsok, amely pedig megalkuszik, az letette a fegyvert, és az, aki ezt teszi, az árulója az osztálynak. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam gyorsírással feljegyzett szöveget a valóságnak megfelelően fordítottam le. Nagy Imre s. k. újságíró Másolat Nagy Imre eredetileg gyorsírásos, „lefordított"feljegyzéseiről. - BéML PA. 1-9-21. 1 Vö.: a Gyulai Hírlap cikkével: 313. sz. dokumentum. 2 Vö\: a Gyulai Hírlap cikkével: 323. sz. dokumentum. 3 A magyarországi harcokban (főként Budapesten) mintegy 2500-an haltak meg s 20 ezren sebesültek meg. (Romsics, 394.) Mintegy 211 ezren disszidáltak, s közülük 170 ezren nem tértek vissza (uo.).