Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

ták. Végül is f. hó 3-án délben tartott orvosi értekezleten a városi pártbizottság titkár elvtársának tájékoztatója alapján kiderült, hogy két főorvos kartársunk ­dr. Heim Vilmos kórboncnok és dr. Zétény Győző röntgenes főorvosok - ügye vár a felettes hatóságok elbírálására. Legjobb tudásunk szerint két főorvos kar­társunk nem követett el olyan dolgokat, ami nép- vagy demokráciaellenes vol­na, hiszen tudomásunk szerint ilyen vád ellenük a szocialista bíróság előtt nem is fekszik. Ezektől indíttatva arra kérjük a megyei-városi pártbizottságot, a megyei tanácsot, valamint az Egészségügyi Minisztériumot, hogy kartársainkkal szem­ben alkalmazza a megbocsátás politikáját. Hiszen erre már nem egy példa volt az elmúlt 12 év alatt. Kérjük ezt azért: 1. Két kartársunk országos viszonylatban is komoly szaktudással rendel­kezik és elvesztésük komolyan érintené nemcsak a kórház, de az egész megye betegellátásának színvonalát. 2. Végre a demokrácia évei alatt sikerült a megyei kórházban szakszem­pontból olyan főorvosi kart összehozni, melynek segítségével kórházunk az or­szág bármelyik hasonló kórházával színvonal dolgában nyugodtan felveheti a versenyt. Erre törekedtünk a múltban, és ezt akarjuk a jövőben is. Ezt tette két kartársunk és szilárd meggyőződésünk, ezt teszik a jövőben is. 3. Kérjük azért is, mert véleményünk szerint ez volna a békés kórházi és egyben megyei gyógyító munka felé vezető út. Hiszen dolgozó népünk egészsé­géről van szó. Amennyiben illetékes szervek úgy látják, hogy két kartársunk mégis bün­tetést érdemel, kérésünk az, hogy az itt, közöttünk történjék meg. Bízunk benne, hogy kérésünket az illetékes szervek meghallgatják, minek folytán megyénk szocialista egészségügyét tovább építhetjük. az orvostudományok kandidátusa Dr. Dóczy Gedeon bőrgyógyász főorvos Dr. Fórizs Ödön urológus főorvos Dr. Fröhlich Ottó Dr. Juba Adolf igazgató főorvos, Dr. Kántor József fül-orr-gége főorvos Dr. Középessy László tüdőgyógyász főorvos Dr. Kriesch Lajos onkológus főorvos sebész főorvos Dr. Gyarmati István Dr. Oláh Emil szemész főorvos Dr. Pintér Miklós laboratóriumi főorvos fogász főorvos Dr. Hermann Béla belgyógyász főorvos Dr. Soóky András elmegyógyász főorvos Dr. Szendi Balázs szülész főorvos

Next

/
Thumbnails
Contents