Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

362. Budapest, 1965-1966. Részletek Radóczi András naplójából [...] Ilyen események sokasága előzte meg a teljes felfordulást 1956 október elején. Szilágyi lakatos, aki gyulavári lakos, elsuttogta, hogy Nagy Károly országgyűlési képviselő szabályos kormányellenes propagandát fejtett ki: mindenki csak nézett a másikra, és nézték, hogy mi akar ez lenni. Október 23-án egyik ismerősünknél voltunk a feleségemmel, a rádió szólt, mi meg beszélgettünk. Éppen Gerő Ernő miniszterelnök

1 - ő is Rákosi-galeri tag - tartott beszédet. De nem törődött az ember azzal, mit beszél, hadd mondja a magáét. Egyszer csak mégis megütötte a fülem, mikor azt hallom, hogy csürhe-csőcselékezik. Egymásra néztünk, és hát ez már így beszél egy nemzethez, mondom, de ugyanakkor géppuska vagy golyószóró ropogását hallani a rádión keresztül. A rádióadás megszűnt, és mi találgattuk, hogy mi történhet Pesten. Másnap az üzemben érdeklődünk, olyan megdöbbentően vihar előtti a csend, néha a rádió megszólal, kéri a lakosságot, vonuljon az utcákról el, majd kéri, hogy a rádiókat tegyék az ablakba. 2[6]-án délután már megtudtuk, mi van. A külföld teljes gőzzel adta a híreket, a történteket. Jöttek haza Pestről is, és elmondtak részleteket. A parlament előtt a házak tetejéről lőtték a népet az ávósok, ekkor az egyetemisták is, meg a nép is föllázadt, és elfoglalta a rádiót, fegyvereket szereztek, hogy honnan, azt nem tudni, erre mások adnak majd választ. Gyulán a pesti eseményeken felbuzdulva nagy tömeg verődött össze a Kossuth téren. Érdekes, senki nem hívott senkit, mégis rengetegen voltak. Párttagot még az utcán sem lehetett látni, mind elbújt. A téren ledöntötték a szovjet emlékművet traktorral. Aki a kötelet ráhelyezte, az később egy ávóst bújtatott és a haja szála sem görbült meg. Másik páciens lett megbüntetve, habár ő is rakta ténylegesen. Simonyi Imre tartott egy beszédet előtte, őkörülötte tömörültek a fiatalok és futballisták. Majd a pártnak a címerei, a csillagok, Sztálin úti táblák lettek összetörve. Majd a nép a tanácsháza elé vonult. Szabó János tanácselnök-helyettes volt csak a tanácsházán, akart egypár szót szólni, de a nép lehurrogta-csavargózta. Végül Simonyi Imre lecsendesítette a népet, és Szabó megkérte a tömeget, hogy holnap reggel 8 órára jöjjenek, nagygyűlést tartunk. Másnap én is, mások is - a munka úgysem ment - mondtuk, hogy menjünk fel üzemszerűen, zárt rendben. A központból az adminisztrációs rész megérkezett, az üzem is összeállt, nem kellett senkit agitálni. Mindenki ott volt, és engem kértek fel, hogy rendezzem a sorokat és induljunk el. A mi üzemünk volt a Sztálin úton az első, aki az utcára vonult. Tőlünk 100 méterre volt a húsüzem, de már azok is jöttek ki az utcára, majd a vasút is beért, meg a malomipariak. Mikor a rendőrség elé értünk, a rendőrök örömujjongva szaladtak közénk, és már a zászlót, a nemzetiszínűt, egy rendőr átvette. A legénység és a tiszthelyettesi kar mind csatlakozott a menethez, a város minden útja felől jöttek az üzemek. Ha valakik szervezték volna ezt, negyedrésze sem lett volna ott - 8-10 ezer ember jött