Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

beszédem nem volt izgató, ellenkezőleg, arra hívtam fel a tömeg figyelmét, hogy rendben menjenek haza, ne romboljanak. A beszéd után és az emlékmű ledöntése után találkoztam Szabó Jánossal, aki akkor kijelentette, hogy az emlékműledöntés független volt az én beszédemtől. Ezután különböző ismeretlen személyek hangulatkeltésére a tömeg egy része a börtön felé indult, amikor láttam, hogy ez veszélyes lehet, mert ettől egy lépésre van a rendőrség, a tömeg elé álltam és sikerült is a Jókai utcán keresztül a városi tanács felé irányítani őket. A városi tanács előtt karonfogva és nem ellenségesen mentünk fel Szabó Jánossal az erkélyre, ahol életemben akkor voltam először. Ott ismét csitítani kezdtem a tömeget és Szabó Jánossal történt előzetes megállapodás alapján őt jelentettem be hozzászollásnak [így]. Az volt az elképzelésünk, hogy az ott megjelenteket rendben hazaküldjük. Sem a tanácsháza előtti címerek és csillagok leszedésében, sem a tanácsháza nagytermében lévő csillag leszedésében részem nem volt. Nem igaz az sem, hogy az itt elhangzott beszédek után a harisnyagyár felé vezettem volna a tömeget. Már ekkor betegségem és az akkori események miatt olyan lelkiállapotban voltam, hogy csak most, egy fél évvel később tudtam meg, hogy hogyan kerültem le a tanácsháza nagyterméből, és hogy hogyan maradtam egyedül fönn a tanácsteremben. Amikor a tanácsházától lejöttem, hazakísértek engem, nem tartottam a tömeggel, a menyasszonyom kísért haza. [...] [...] A két pogány közt egy hazáért c. cikk tőlem származik, ezt még november első napjaiban, az első Gyulai Hírlap megjelenése után fogalmaztam meg. Emlékezetem szerint november hó 3-án lett kész. Amikor elkészült, 1 pld.-t adtam a városi pártbizottságnak, emlékezetem szerint vagy Oláh vagy Lesinszki kezébe, 1 pld.-t a forradalmi tanácsnak, Nádházi János kezébe, a városi tanács részére, Enyedi G. Sándor kezébe.

2 Nádházi Jánosnak azzal adtam át, hogy ezzel lemondok a lap felelős szerkesztéséről. A lemondásra a következő kérdések késztettek. Egyik az volt, hogy az első napon, erőfeszítéseim ellenére, mégis történtek rombolások, a másik ok az volt, hogy ebben az időpontban szélsőjobboldalról kaptam igen erős támadást, amely lényegében cikkemben is benne van, a harmadik ok pedig az volt, hogy már ekkor a napnál világosabban lehetett lámi, hogy vérengzések és olyan események történnek, amelyekkel nem azonosítom magam. A lemondásra késztetett még az is, hogy ebben az időpontban betegségem erősen jelentkezett rajtam. Egyöntetű álláspont ekkor az volt, hogy nem fogadják el lemondásom. A második szám már november hó 18-án jelent meg. Ezt megelőzően felhívattak a városi tanácshoz, arra kértek, hogy vállaljam el mégis a felelős szerkesztést. Én első perctől kezdve szerkesztőbizottságot kértem. Én 8 tagú szerkesztőbizottságra tettem javaslatot, amelyben benne volt a párt, a Hazafias Népfront, a városi tanács és a város társadalmából két delegált, ezenkívül a három lapszerkesztő. Ezután a gyakorlat úgy alakult, hogy Nagy Imrével ketten szedtük össze a cikkeket és az elvi jelentőségűeket ezek közül Enyedi G. Sándornak nyújtottuk be. Az ő jóváhagyásával jelent meg. [...] [...] K. m. f.