Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Kihallgatást vezette: Z. Szabó Károly Nádházi János rny. hdgy. gyanúsított Fogalmazvány, eredeti, s. k. aláírásokkal. - BéML — B. 776/1957. Nádházi saját, október 27-i beszédét lazításnak minősítette; ez, mivel ellentétes más tanúk véleményével, csakis a rendőrségi „ráhatás" eredménye volt. Figyelmet érdemel, hogy a kihallgató rendőrtisztek itt és más alkalommal is mindig az „ellenforradalom" szót adták a gyanúsított szájába; a vallomástevők aligha éltek e maghatározással. .. 361/4. Gyula, 1957. június 25. Nádházi János rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyve Jegyzőkönyv Nádházi János letartóztatott kihallgatásáról. [...] [...] Október 29-től az ellenforradalmi bizottság 7 tagú csoportja irányította és vezette a városban lezajlott eseményeket. Aminek az elnöksége az én kezemben futott össze. így az intézkedéseket is nagy részben én adtam. De M. Szabó András, mint az én állandó helyettesem, mindenben aktívan részt vett, sőt, jobban intézkedett, mint én. Megjegyezni kívánom, hogy Simonyi Imre az ellenforradalmi bizottság megalakulása után állandóan ott volt, de az üléseken nem vett részt. Önállóan ő volt az, aki sürgette egy lap kiadását. így a forradalmi bizottság megbízta Simonyit egy új lap kiadásával. Ó javasolta, hogy a lap neve Gyulai Hírlap legyen. A bizottság ezt elfogadta és ezen a címen jelent meg a lap. A lap kiadását engedély nélkül kezdtük meg. így később sem szereztük be a lapkiadási engedélyt. A Gyulai Hírlap cikkeiből ítélve ellenforradalmi volt. Megemlíteni kívánom itt, a forradalmi bizottság részéről a lapban megjelent cikkeket senki nem ellenőrizte, ezek felülbírálását teljhatalmúlag Simonyira bíztuk, így az én izgató jellegű beszédemet is anélkül tették bele a lapba, hogy tőlem megkérdezték volna, hogy megjelenjen-e vagy sem. Véleményem szerint a Gyulai Hírlapban megjelent ellenforradalmi cikkekért a felelősség Simonyit terheli, mivel senkitől nem kapott utasítást a forradalmi bizottságtól, hogy ellenforradalmi cikkeket jelentessen meg. Hraskó Károlyra vonatkozóan meg kívánom említeni, mint a forradalmi bizottság aktív tagja, minden intézkedésből aktívan kivette a részét, több esetben tárgyalt Békéscsabán Huzsvai r. alezr.-sel és Kávásival. Hraskó felelős azért is, hogy a nemzetőrség élére Nátor került, mivel ő ismerte, hogy horthysta fhdgy.