Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
357. Gyula, 1957. április 6. A gyulai karhatalmi őrs parancsnokának jelentése Jelentem, hogy az elmúlt hét folyamán az őrs tevékenysége az április 4-i előkészületével és annak biztossitásával, valamint a pártszervezési és a mezőgazdasági munkák végzésének elenőrzéssével foglalkozzon. Április 4-i előkészület. Az őrs és a Rendőrség közös aktíva értekezleteit tartott, amelyen megtárgyaltuk az április 4-i ünnepség előkészítésével kapcsolatos feladatokat, munkaterv elkészítése, a város közrendjének a biztosítása és a szovjet emlékmű felavatásával kapcsolatos feladatok végrehajtását. Az ápr. 4-i ünnepség biztosítása rendben folyt le, a rendőrséggel karöltve. A Szovjet Hősi Emlékmű felavatását ápr. 3-án este 18 órai kezdettel, ünnepség keretében rendeztük meg, megfelelő ünnepség keretében, amelyen részt vett kb. 7-8000 ember. Valamint a Békéscsabai Szovjet elvtársaktól egy szds. és három harcos elvtárs, s az ünnepi beszédek után, amelyeket tartott a járási MSZMP titkára, a szovjet elvtársak részéről a százados elvtárs és a karhatalom részéről Gógán hdgy. Az ünnepségen részt vettek az üzemek dolgozói, valamint gyula város lakossága és kommunistái. Az ünnepség a Szovjet Hősök temetőjének megkoszorúzásával kezdődött, ahova a munkás őr század motorkerék osztaga vonult ki megkoszorúzni a szovjet elvtársak temetőjét, majd ezt követően gyula város kommunistái a járási MSZMP Szék-házától, piros és Nemzeti színű zászlókkal vonult fel az emlékműhöz. Az ünnepség lelkes hangulat közepette ért végett, az ünnepi beszéd és a koszorúzási ünnepség befejezése után rakéta tűzi játékai fejeztük be a szovjet emlékműnek megkoszorúzását és felavatását. A hangulat az emlékmű felavatásával kapcsolatban a város dolgozói között az, hogy ilyen ünnepség, mint amilyen ápr. 3-án este gyulán volt, még nem igen láttak gyulán. [...] [...] Összefoglalva: Az elmúlt hét eseményeit értékelve megállapítható az, hogy a gyulai karhatalmi őrs a rendőrséggel karöltve jó munkát végzett. Ami a gyulai dolgozók körében tapasztalható hangulatra van építve. A lakosság nagy többsége elégedetlenségét fejezi ki azálltal, hogy iggen sok olyan huligán nem kívánatos elemek szaladgálnak még az utcán, mint Sánta (Kutya) Ferenc 1 és társai. Azzonban ezzeket az elmeket, mi karhatalmisták szertnénk a társadalom színpadáról eltüntetni, illetve megfelő helyre jutatni, de ezzek a tények nem hajthatók végre részünkről, mivel a pol. oszt. más véleménnyen van. A karhatalmi őrs tagjai között ezzel kapcsolatossan a hangulat az, hogy nem szeretnék, ha megint az ilyen emberek a szabadon mozgásuk következtében ellenséges hangulaton szítanának, vagy szervezkedésben részt vénének, mert igy szabadon mozgásuk következtében ilyen esetek előfordulhatnak. [...] [...] Gógán Mihály hdgy. karhatalmi őrs pk. h. Tisztázat, eredeti, s. k. aláírással. - BéML PA. - 33. Gyí 15. A szöveget eltekintve a központozástól és egy-két egyértelmű géphibától - nem javítottam. 1 Sánta Ferenc 1956-os szerepéhez 1. 380/1. sz. dokumentum.