Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Békéscsabán nem tudtam segítséget kapni, így itt tartózkodtam két napig minden munka nélkül. Itt láttam azt, hogy az ellenforradalmárokkal még mindig csak tárgyalnak, és így a gyulai szervezőkkel is csak tárgyal a Huzsvai elvtárs, nem veszi őket őrizetbe. Nagyon elkedvetlenedtem, elhatároztam, hogy ilyen körülmények között tovább nem dolgozom, hiszen nem lépnek fel, és én sem léphetek fel kellő eréllyel az ellenforradalom szervezőivel szemben. Ilyen elhatározással elindultam, hogy megyek Debrecenbe, családomhoz. Útközben találkoztam egy szovjet alezredes elvtárssal, akit még Moszkvából ismerek, a moszkvai főosztályon dolgozott, neki elpanaszoltam helyzetemet, aki megvigasztalt azzal, hogy a megyei kapitányság vezetésétől függetlenül ők adnak feladatokat, így ő és Beszkrovnij alezredes elvtársak kiküldtek 30 fő új karhatalmistával és szovjet páncélkocsikkal a mezőkovácsházi járásba azzal, hogy ott forradalmi következetességgel csináljunk rendet. A karhatalmi egység parancsnoka Kurucz szds. volt, aki jelenleg is Battonyán van, Battonyán pedig igen nehéz és veszélyes helyzetbe kerültünk, de rendet csináltunk. A nehéz helyzetünket talán az jellemzi legjobban, hogy két nap alatt kb. 450 db fegyvert szedtünk össze. Otttartózkodásom ideje alatt - ami 2 nap volt - a karhatalmistákkal és Karakas fhdgy.-gyal a járásból mintegy 150 ellenforradalmárt vettünk őrizetbe, akik közül sajnos csak mintegy 20 fő kerül bíróság elé.

9 [A] Battonyáról történő bevonulás után, december 17-én Gyulára mentem, ugyancsak karhatalmi egységgel, rendet csinálni. Ott szintén kb. 30 főt vettünk őrizetbe, de sajnos ezek közül is legtöbb szabadon lett engedve, vagy jelenleg is szökésben van. Az ott történteket korábban már megírtam, de a megye álláspontjára jellemző, hogy amikor oda, csekély létszámú karhatalommal megérkeztem és a tömeg támadott, több esetben járőreinkre lőttek, újabb segítséget kértem, a Huzsvai elvtárs nem segített, hanem olyan parancsot adott, hogy az ott lévő egység felét vonultassam be. Ezt persze nem hajtottam végre, és a segítséget is megkaptam ismét a szovjet elvtársaktól. Bevonulásunk után pedig felelősségre vont azért, mert ott, harc közben, néhány ellenforradalmárral szemben keményebben léptünk fel.

10 Részt vettem még néhány kisebb akcióban, közben változás állt be a megyei vezetésben, és azóta a jelenlegi helyemen vagyok. így néz ki az én tevékenységem. Ha ellenforradalmár lettem volna, nyilván nem így teszek, és főleg nem megyek vissza oda, ahol az előzőkben voltam, és nem veszem őrizetbe azokat, akikkel olyan „jó kapcsolatban" voltam, vagy nem zavarnak el helyemről [így], akik állítólag bíztak bennem. Hogy mennyire álltam helyt, vitás kérdés, de minden támogatás nélkül, olyan személyi állomány mellett, egyedül mit tehettem. Talán egy-két kérdésben másképp is tehettem volna, és bűnöm, hogy elég lassan ismertem fel a helyzetet, bűnöm, hogy tízévi rendőri pályám alatt nagyon megszoktam a parancsok végrehajtását, gondolkozás nélkül mindig és mindent felülről vártam. Most már azt hiszem, megtanultam saját fejemmel is az önálló gondolkozást. Ismételten ki szeretném hangsúlyozni, hogy fentieket nem azért írtam,