Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

nemzetőrség parancsnoka intézte, nem engedett beleszólást. Én egyetlen számlát vagy megrendelőt nem írtam alá (ezek jelenleg is kiegyenlítetlenül megvannak), mert nem értettem vele egyet, hangsúlyozva, hogy a rendőrségi konyhán mi fizetünk és úgy étkezünk, és minden rendőr fizetett is ezen idő alatt. Simonyi Imrével, a volt Gyulai Hírlap szerkesztőjével is tartottam kapcsolatot, illetve tárgyaltam esetenként úgy, mint mással, aki meglehetős hideg fejjel és mérsékelten értékelte az eseményeket, és ezért tettem még meggyőződésem ellenére is, mert ezt láttam, és ezt kaptam Huzsvai elvtárstól is, és nem egy esetben tapasztaltam, hogy így tárgyal a Független Újság szerkesztőségével a megyei tanács elnöke és a kormánymegbízott is. A jelentés további része viszont felháborít, és hazugság, hogy az MSZMP alakuló gyűlésén nem vettem részt, hanem akkor is Simonyival tárgyaltam. Én kezdeményeztem a kapitányságon, még november 8-a körül az MSZMP megalakítását, ezen részt vettem, fel is szólaltam, sőt, küldöttnek is megválasztottak a városi alakuló gyűlésre, de részt vettem a városi MSZMP megalakulásán és a járási gyűlésen pedig a járási intézőbizottságba is egyhangúlag megszavaztak. Az alakuló gyűlésről néhány percre kihívattak, a Gróf őrgy. elvtárs keresett, vele beszéltem a karhatalmi egység elhelyezésére [így] és nem is a Simonyival. Lakásom is van Gyulán, amikor a SZU-ból hazajöttem, az ifjúsági ház három helyiségébe pakoltam be, ezt egy nagy, kétszárnyas ajtó választja el az ifjúsági klub kultúrhelyiségétől, ott pingpong és ehhez hasonló játékok folynak igen nagy zajjal, de más lakás nem volt. Az ellenforradalom dühöngése idején az ifjúsági ház a több mint 600 tagú forr. ifjúsági szövetség birtokába ment, akik állandóan fenyegették családomat. A fenyegetések hatására feleségem Szécsi Imre r. szds.-ékhoz ment 3 gyermekemmel együtt október 28-án, október 29én. Amikor oda akartam néhány ruhát és használati tárgyat szállítani, mert feleségem félt oda visszamenni, akkor láttam, hogy a lakást a diákok feltörték, az ablakokat besározták, a villanykörtéket kiütötték. Ilyen körülmények között természetes, én sem akartam, hogy a család a forradalmi ifjúság szervezetével egy épületbe visszamenjen, a legelső alkalommal Debrecenbe, szüléinkhez elutaztak és most is ott vannak. Nem értem azok gondolkozását, akik a jelentést írták, mert ezt a részt bűnömül róják fel, ők vajon mit tettek volna? Valóság az, hogy Tulkán alhdgy. többször visszajött a kapitányságra, és mivel a Huzsvai elvtárssal közvetlen kapcsolatba [így] voltak a gyulai forradalmi tanács tagjai, a Huzsvai elvtárs követelésükre többször utasítást adott a Tulkán alhdgy. elbocsátására. Ezt nem hajtottam végre, de szabadságoltam őt. A Karakas fhdgy. ott maradását sikerült elérnem, aki velem is volt. A Tulkán elvtárs ügyét azért nem szorgalmaztam eléggé, mert őt szakmailag is gyenge, politikailag pedig egy nagyon szűk látókörű embernek ismerem, aki soha nem felelt meg beosztása követelményeinek.

5 December 6-án a tömegek nyomására, mivel azok akasztással fenyegetőztek, megszöktem Gyuláról. December 17-én a karhatalom már stabil volt és visszamentem, őrizetbe vételeket foganatosítottam és az volt a cél, hogy a kapitányságról is eltávolítjuk az ellenforradalmi elemeket. A karhatalmi egység meg-