Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

A beszámoló nem közölt részeiben Nádházi János - aki az adott helyzetnek megfelelően, taktikusan beszélt - utalt a munkanélküliségre, melynek fő oka az ener­giahiány volt. Jelezte, hogy a kormány az államigazgatásban összevonásokat kivan eszközölni a központi szerveknél, párhuzamosan növelve a tanácsok hatáskörét. Jelezte Nádházi, hogy a kormány 1957-re egyéves, majd hároméves tervet készít, és tervezi több kisipari engedély kiadását a munkanélküliek, rászorulók érde­kében és a verseny növeléséért. Ugyanakkor cél volt a kisipari szövetkezetek erősítése is, a tagok érdekeltségének növelésével. Fontosnak tartotta Nádházi kiemelni azt is, hogy a kormány a munkásta­nácsok és az igazgatás együttműködését, egymást ellenőrző munkáját szorgalmazta és olyan bérrendszert, amely érdekeltté teszi a munkást úgy, hogy a szocializmus építését elfogadja, támogassa. A művelődésben, művészetekben a kormány nagyobb szabadságot ígért, az állam és egyház viszonyában pedig szabad vallásgyakorlást és fakultatív hitoktatást. - Az ígéretekből hosszabb távon alig valósult meg valami. 339. Békéscsaba, 1957. január 22. A Békés Megyei Tanács V. B. határozatban utasítja el Nádházi János vb-elnökhelyettesi megbízatását [...] Kávási Ferenc vb-elnök ismerteti, hogy Gyula város tanácsának végrehajtóbizottsága [így] 1956. november hó 11-én megtartott ülésén Szabó János vb-elnökhelyettest és Kuss János vb-titkárt megbízatásukból visszahívta, s elnökhelyettesként Nádházi János gyulai lakost, vb-titkárként Krasznahorkai György gyulai lakost választotta meg, illetve bízta meg őket a teendők ellátásá­val 1956. november 15-i hatállyal. Bejelenti továbbá, hogy Nádházi János és Krasznahorkai György megvá­lasztott vb-vezetők nem vb-tagok, tehát a megbízatásuk tanácstaggá történő megválasztásukig csak ideiglenes. Bejelenti, hogy az 1954. évi X. tc. 33. § 2. bek. alapján a vb-funkcionáriu­sok visszahívásához és megválasztásához a felettes végrehajtó bizottságnak, eb­ben az esetben a megyei tanács végrehajtó bizottságának jóváhagyása szükséges. A végrehajtó bizottság az elhangzott vita alapján egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Határozat: 18/1. vb-hat. A megyei tanács végrehajtóbizottsága [így] Nádházi János gyulai lakosnak a Gyulai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága elnökhelyettese­ként történt megválasztását nem hagyja jóvá azért, mert a végrehajtó bizottság megállapítása szerint Nádházi János, aki korábban az ellenforradalmi esemé­nyek során Gyula város forradalmi tanácsának vezetője volt, elnökhelyettesként történt megválasztása után Gyula város területén tapasztalható különböző el-

Next

/
Thumbnails
Contents