Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

műves-szövetkezetből kidobálták a kommunista vezetőket. A földműves-szö­vetkezet vezetői rokonságból tevődik össze [így]. Még olyanok is kaptak vezetői beosztást, kik sohasem voltak földműves-szövetkezeti tagok. 1 A község ügyeivel egyáltalán nem törődnek, pedig volna mit tenniük, hi­szen közel két hónapja Csanádapácán egyetlen fillér adót sem fizettek. Azzal, hogy nem igénylik a lakosság részéről az államtartozást, ezzel nem öregbítik hírnevüket. Az ilyen ténykedés csupán arra vall, hogy ott csak ideig-óráig akar­ják fenntartani hatalmukat. Meg vagyunk győződve, hogy az ilyen embereket nem a dolgozó nép vá­lasztotta a tanácsba, hanem hangoskodással sodródtak a többi becsületes, jó­akaratú ember közé. Emlékezetükbe idézzük, hogy a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mány rendelete törvényen kívül helyezte a különböző forradalmi tanácsokat, 2 ebbe beleértendő nyilvánvaló a csanádapácai is. Egyébként a megyei tanács vb ilyen irányú határozatát is a Népújság december 12-iki számában közöltük. Békés Megyei Népújság, 1956. december 14. 1 Horváth Lajost október 30-án mintegy 1000-1500 fős nagygyűlésen választották a köz­ségi forradalmi bizottság alelnökévé (vö. 197. sz. dokumentum).Tyúktolvajra aligha esett válasz­tás... 2 A forradalmi bizottságokat először a 6/1956. (XI. 12.) Korm. sz. hat. (MK 93.) tanács­adó szervekké degradálta 5 majd a 17/1956. (XII. 8.) Korm. sz. hat. (MK 99.) megszüntette. 201. Csanádapáca, 1956. december 18. A Csanádapácai Községi Tanács V. B. jegyzőkönyve: a forradalmi munkástanács elnökhelyettese a vb-elnökhelyettese lett Csanádapáca Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága 24/1956. sz. jkv. Jegyzőkönyv Készült Csanádapáca Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1956. decem­ber 18-án tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Gábor vb-titkár, Kovács István vb-elnökhelyettes, Dancsó András, Varga János, Kiss Ferenc, Almási Sándor, Vlád Lázár, Burka László, Annus Péter, Kovács János vb-tagok, Erős János rpk. h. [...] [...] Napirendi pont tárgya: A járási tanács értekezletén elhangzottak is­mertetése. Napirendi pont előadója: Varga Gábor vb-titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents