Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

gyobb mértékben felizgassák a tömegeket és uralmukat továbbra is biztosítsák. Erre különösképpen az ifjúságot használták fel, s főképpen egy "Varga István nevű fiatalt, aki állandóan különböző plakátokat, melyeket maga gyártott és ragasztott ki, és falfeliratokat festett, „le a kommunistákkal", „nem ismerjük el a Kádár-kormányt", „vérér [így] vért, halálért halált" stb. Név szerint is kiírva, hogy halál Párkány János, a pártbizottság első titkárára, Mészáros Jánosné járá­si tanács vb-tagra, Dékány Károly jb munkatársra és még néhány nekik nem tetsző elvtársakra. Ugyanakkor szervezkedtek egy olyan összehívott utcai nagygyűlésre, Hő­sök szobra koszorúzásának jelszava alatt, amikor tervbe vették az akkor már ismét szervezett népi rendőrség lefegyverzését és a fegyverek birtokbavételét. Nyilvánvalóan abból a célból, hogy vérengzéseket hajtsanak végre. Amikor azon­ban a párt és a járási tanács vb részéről a teljes felelősség kérdése fel lett feléjük vetve a tömeges felvonulásért, észbe kaptak és igyekeztek azt meggátolni, ami azonban teljes mértékben nem sikerült, hogy valóban csendes koszorúzás lett a vége. [így.] Majd ebbe nem nyugodtak bele és bár a bizottságok közül a járási telje­sen megszűnt, míg a községi, csak nagyon megcsappant létszámmal működött, tovább folytatták az ellenforradalmi szervezkedéseiket. Amikor a munkástanácsok létrejöttek, a munkástanácsok megválasztásánál éppen a szervezéseik következ­tében legtöbb helyen ellenséges elemek kerültek a munkástanácsok élére. Ugyan­akkor a központi munkástanács néven működő szervvel való kapcsolatuk ré­vén, helyi viszonylatban is központi munkástanács létrehozását hajtották végre, amely most már a nemzeti bizottság még meglévő tagjaival együtt ülésezett. Ugyancsak további követelések fabrikálásán működtek. A december 1 l-l 2-én meghirdetett országos sztrájkot a maguk részéről is a legnagyobb mértékben támogatták és Gyoma községben keresztül is vitték, hogy még az iskolák is sztrájkoltak. Járásunk többi községében sztrájkolási szü­netek a két nap alatt nem voltak, mindenki dolgozott a felhívás ellenére is. Mivel azonban abban az időben már a rendőrségünk, valamint karhatalmistá­ink szervezés alatt állottak és működtek, a sztrájk során a Gyoma községben tartózkodó karhatalmisták a párt ideiglenes intézőbizottságával, valamint a vég­rehajtó bizottsággal együtt próbálta a sztrájkot leállítani olyan formában, hogy az üzletek, a kenyérüzem és a fontosabb vállalatok vezetőinek, valamint peda­gógusok figyelmét is felhívta a munka azonnali felvételére, ahol azonban a leg­nagyobb ellenállást tanúsították az illetékesek a felhívással szemben, arra való hivatkozással, hogy ha munkát felveszik, dolgozóikat agyon fogják verni, hogy kik, arra nem tudtak választ adni. [így.] Amikor azonban a karhatalom mintegy 3-4, a sztrájkra legjobban uszító személyt letartóztatott, megszervezték azonnal azok kiszabadítását, illetve mi­vel piac volt Gyoma községben, a piacon és az utcán lévő járókelőket arra hív­ták fel, hogy vonuljanak a rendőrség elé, kiszabadítani az ott ártatlanul bentartott [így] egyéneket. Természetesen ez a szervezkedés is Muszkán nevű volt Hortysta [így] katonatiszttől, aki egyébként a Körösi Állami Gazdaság főmezőgazdássza

Next

/
Thumbnails
Contents