Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
A felesége a közelmúltban valamilyen belső női bajjal esett operáción keresztül, a gyermeke eltartásáról nincsen, aki gondoskodjék. Végeredményben, az ügyben csak annyit csinált, hogy egy kibontott magyar zászlót kivitt a piactérre, semmi erőszakos cselekményt nem követett el, így azért nem is tartott semmiféle felelősségre vonástól, mert Kádár János miniszterelnök elvtárs, amikor átvette a hatalmat, olyan értelembe nyilatkozott, hogy akik nem követtek el erőszakos dolgokat, azokat nem fogják bebörtönözni. Kérem kihallgatni a vádindítványon felsoroltakon kívül: Zahorán Pál, id. Samu Imre, Váriné Kígyó u., Szilágyi István Szt. István u. 31. sz. alatti, Gura György Újtelep, P. Nagy Mihályné, mindnyájan eleki lakosokat arra vonatkozóan, hogy az én magatartásomnak köszönhető, hogy Eleken semmilyen erőszakos cselekmény elő nem fordult. Előzőleg is tanácstag voltam, és amit a tanácselnökkel beszéltem, azt a közöttünk levő baráti viszony alapján mondottam. Megbízott védőm dr. Sal István gyulai ügyvéd. Jegyzőkönyv lezáratott. K. m. f. Kádár Géza Sordi Miklósné mb. tanácsvezető jkv.vezető Balogh Sándor vádlott Tisztázat;, eredeti, s. k. aláírásokkal. - BéML - B. 568/1957. 267/2. Gyula, 1957. november 28. A megyei bíróság ítélete az eleki Balogh Sándor ügyében A Népköztársaság nevében! A gyulai megyei bíróság 1957. évi november hó 28. napján Gyulán megtartott nyilvános tárgyalás során meghozta a következő ítéletet: Balogh Sándor vádlott [...] [...] bűnös a népi demokratikus államrend ellen folytatólagosan elkövetett izgatás bűntettében.