Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

Tisztázat, eredeti, s. k. aláírásokkal - BéML -B. 603/1958. 1 L. 12. sz. dokumentum. 2 L. 255/1. sz. dokumentum. 3 A győri Dunántúli Nemzeti Tanács mintájára Miskolcon szervezték meg az Északkeletmagyarországi Nemzeti Tanácsot 1956. november 2-án. (Magyar 56.1. 99.) A miskolciak a munkástanácsok országos szervezetét javasolták a régi parlament helyébe. Nem helyeselték a pártok alakulását, de határozatban állást foglaltak a tőkés restauráció ellen is (1956 sajtója, 323-324.). 258. Békéscsaba, 1956. november 29. Cserei Pál cikke: „A dombiratosi eset tanulságai" Az elmúlt három hét magyarországi eseményei világosan megmutatták, hogy az ellenforradalmi erők nem egykönnyen adják fel a küzdelmet. Minden eszközt megragadnak azért, hogyha már nem sikerült a népi demokratikus rendet, a proletárhatalmat megdönteniük, ott gyengítsék, ahol éppen lehet. Szemtanúi voltunk, amikor szétvertük fegyveres erőit az ellenforradalomnak, minden erővel népgazdaságunkat akarták megbénítani: az üzemekben, gyárakban, a vasútnál és egyebütt a munka felvétele ellen léptek fel.Természetes, nem mint ellenforradalmárok, akiknek céljuk visszaállítani az 1945 előtti állapotokat, amikor a nagytőkések, a bankárok és bárók uralták az országot, hanem a munkásság képviselőiként, a demokrácia „szent lovagjai"-ként. Tudták és tudják nagyon jól, minél tovább sikerül gazdaságilag bénulttá tenni az országot, annál nehezebb helyzetbe sodorják a proletárhatalmat, annál tovább tart a kibontakozás és esetleg gazdasági anarchiába taszíthatják hazánkat, inflációt idéznek elő, s akkor újra megvan a lehetőségük, hogy a zavarosban halásszanak. Ez különösképpen akkor vált világossá, amikor a munkásság nagyobb része dolgozni akart, de sehogy sem tudott, mert akadtak mindenütt egynéhányan, akik ezt hangoskodással megakadályozták. Nem arról van szó, hogy minden hangoskodó az ellenforradalom híve, hanem arról, hogy a proletárhatalom ellenségei a becsületes embereket is igyekeztek megtéveszteni, és sztrájkra buzdítani. Már a november 4-e előtti események megmutatták, hogy a régi világ hívei semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, amikor a proletárhatalom megdöntéséről, vagy annak gyengítéséről van szó. Ha november 4-e előtt nem riadtak vissza a munkások, a parasztok, a kommunisták vadállati módon való meggyilkolásától, miért riadtak volna meg attól, hogy ezer és ezer családot nyomorba döntsenek a sztrájkokkal. Nekik nincsenek erkölcsi gátlásaik, nekik egyedüli „szentségük" a nagybirtok, a bank, a gyár, az arany, mely, ha vérben is ázik - csak az övéké legyen. Mindegy, hogy Ottó

1 „trónörökös", vagy Mindszenty „bíboros" adja erre az áldását. Ezekről nagyon nem is kell beszélnünk, ez is, az is igen közeli ismerőse a magyar proletariátusnak, a magyar parasztságnak. De nem is erről akarunk most beszélni, hanem arról: most, amikor látják,