Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
sának pillanatában és észleltem azt, hogy a lövést követően nagy szaladgálás volt. [...] [...] Kukola Károly 50 éves, dobozi születésű és lakos, nős, állami gazdasági dolgozó, érdektelen. 1956. december 10-én este mint hivatalsegéd a tanácsházán teljesítettem szolgálatot, ott ekkor nagyon sokan összejöttek, kártyáztak, szórakoztak. Majd amikor a községben a posta felől lövöldözés hallatszott, Domokos László azt az utasítást adta a részemre, hogy a községben égő villanyokat, illetve az azt szabályozó villanykapcsolót rövid időközönként gyújtsam fel, illetve le. Erre én ezt percenként ki- és bekapcsoltam. Mindezt azonban én utasításra tettem. Amikor a tanácsházához a karhatalmisták megérkeztek, én elmenekültem haza. Én ott riadó bekiabálást nem hallottam, csak azt láttam, hogy az emberek szaladgáltak összevissza. Nekem nem volt tudomásom arról sem, hogy karhatalmisták érkeznek a községbe. Én a villanyoltogatás alkalmával csak annyit hallottam, hogy bent vannak, de hogy kik vannak bent, azt nem tudtam. [...] [...] Jegyzőkönyv: folytatólagosan felvéve az 1958. évi április hó 2. napján megtartott tárgyalásról. Jelen vannak: a büntetőtanács, a vádhatóság, vádlottak és III. r. vádlott és védője kivételével ugyanazok, mint előző napon. [...] [...] Lagzi Andrásné (Szilágyi Mária) 32 éves dobozi születésű és lakos, htb., érdektelen: vádlottak közül Nagy Lajost ismerem. Az ellenforradalmi események ideje alatt mint párttagnak sok kellemetlenségem volt. A lakásból kilakoltattak, majd amikor bementem a tanácshoz, Nagy Lajos volt, aki megígérte, hogy segíteni fog. így is történt, a részemre Nagy Lajos, illetve az akkori tanács lakást kerített és megoldódott minden problémám. Nagy Lajos, úgy láttam, nem volt ellenséges szándékkal irányomban, sőt, inkább segítőkészség mutatkozott nála. [...] [...] Tőke Imre 50 éves, békési születésű dobozi lakos, gazdasági előadó, érdektelen: vádlottat ismerem. Az ellenforradalmi események során lakásproblémám volt, amikor is Nagy Lajos I. r. vádlott kijött a lakásomra, széjjelnézett, mert Nagy Zsigmond rendőrt akarta hozzám tenni. Majd a szétnézést követően azt mondotta: „az én emberi humanizmusom nem engedi meg, hogy ilyen helyen két családot zsúfoljak össze, mint az önök rendszere" [így]. A lakásproblémámban egyébként nekem nem segített. Vádlottak egyéb tevékenységéről közelebbit nem tudok. [...] [...] A megyei bíróság zárt ülésben meghozta, elnök nyilvánosan kihirdette a külön íven szövegezett, csatolt ítéletet: 2 [...] [...] Dr. Papp Sándor jb. vezető, a tanács elnöke Nagy György mb. fogalmazó jkv. vezető Tisztázat, eredeti, s. k. aláírásokkal - BéML - B. 25011958.