Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
közül kik lehetnek tagjai a népőrségnek. Egy bizottság erre felülvizsgálta a segédrendőröket, s csupán 2 személyt talált alkalmasnak arra, hogy a népőrség tagja legyen. Elhatározták azt is, hogy másnap de. 10 órára újabb gyűlést hívnak össze, hogy azon az ellenforradalmi tanács vezetőit jóváhagyás végett a gyűlés elé terjesszék. Október 28-án, még a gyűlés megkezdése előtt, megérkezett a községbe dr. Durkó Ferenc, a gyulai járási ellenforradalmi bizottság elnöke, aki közölte, hogy a „forradalmi bizottságba" a tanács és a pártszervezet vezetőit is be kell vonni. A de. 10 órára meghirdetett gyűlést ebben az időpontban megtartani nem tudták, mivel a lakosság erre az időpontra nem gyűlt össze, s így a gyűlést du. 1 óra körül nyitotta meg Seres Imre, majd Oré János mondott beszédet és előterjesztette az ellenforradalmi bizottság és a népőrség névsorát újra megválasztása végett. Többször tett indítványt arra vonatkozóan, hogy a vb-elnököt és a községi párttitkárt is válasszák be a bizottságba, azonban a gyűlés résztvevői erről hallani sem akartak. Ezután tett javaslatot Seres Imre II. r. vádlott aziránt, hogy váltsák le a községi tanács vezetőségét és egyben javasolta új tanácselnöknek Oré Jánost, elnökhelyettesnek Nagy Lajost és titkárnak Bagi Istvánt. Az Összegyűlt tömeg ezt a javaslatot el is fogadta. Ezt követően Seres Imre II. r. vádlott felszólította a leváltott és az új tanácsi vezetőket, hogy másnap a tanácsházán jelenjenek meg a hivatal átadása, illetőleg átvétele végett. Ezután még javaslatot tett Megyeri és Balogh földműves-szövetkezeti dolgozók - párttagok - leváltására. A gyűlésen Domokos László elszavalta a „Hazám" c. versét. Seres Imre II. r. vádlott pedig felolvasott egy forradalmi pontokba foglalt követeléseket tartalmazó röplapot, amely követelések között [így] szerepelt a szovjet csapatoknak Magyarországról történő azonnali kivonása, az ÁVH feloszlatása, a Kossuth-címer visszaállítása. A követelések felolvasásával a gyűlést be is fejezték. Október 29-én Seres Imre II. r. vádlott jelenlétében a tanácsházán népgyűlésen megválasztott új „vezetők" átvették a hivatalt a községi tanács korábbi törvényes vezetőitől. Október 30-án Domokos Lászlót az ellenforradalmi tanácsból komolytalan és megbízhatatlan magatartása miatt kizárták. November 10. előtt a járási tanácstól Süle és Erdős nevezetű személyek megjelentek Dobozon, s közölték az ellenforradalmi tanáccsal, hogy amennyiben a leváltott tanácsi vezetők vissza akarnak térni hivatalukba, úgy őket vissza kell venni. Oré János és Seres Imre azonban a korábbi vezetők ellen megnyilvánuló „néphangulatra" hivatkozással ez ellen tiltakoztak, s minthogy erről a leváltott tanácsi vezetők tudomást szereztek, bár szerették volna elfoglalni hivatalukat, ezt mégsem merték megtenni, amit közöltek is Medvegy Pál párttitkárral. A népőrség megalakulása után Gyuláról s Békéscsabáról fegyvereket is kapott és Nagy Ferenc rendőr t. őrm. parancsnoksága alatt szolgálatot is teljesí-