Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

beri eseményeket, és hogy vájjon [így] az októberi események forradalom volte, vagy ellenforradalom? [így.] Nem sok idő telt el azóta, három-négy hónap, de máris világosan bebizonyosodott, hogy ellenforradalom volt, ami történt, mégpediglen a javából. Bebizonyosodott az is, hogy ami jött, az nem magától következett be, hanem előre, tervszerűen készítették azt elő. Nem mondjuk egy pillanatig sem, hogy pártunk és kormányunk irányvonalában nem volt hiba. Hogy megfelelő volt az életszínvonal, hogy nem vétettünk a lelkiismereti szabadság ellen, hogy a türelmes meggyőző munka helyett nem folyamodtunk sokszor az erőszak eszközéhez. De ha ezekről a hibákról beszélünk, azt is meg kell, hogy mondjuk, hogy ezeknek kijavításához már az októberi események előtt hozzáfogtunk, és kijavítottuk volna a hibákat az októberi események nélkül is. Miért és kinek volt tehát akkor szüksége az októberi eseményekre? Vájjon [így] a dolgozó tömegek nem látták a hibák kijavítására irányuló szándékunkat? Az országos beruházások csökkentését, az alacsony fizetésűek fizetését [így - nyilván fizetésemelésről akart beszélni], a középparasztok helyzetének tisztázását, a Rajk-féle rehabilitációt stb.? Látták és mindezek mellett tisztában voltak azokkal a nagy eredményekkel is, amelyeket pártunk irányításával a szocializmus építése során elértünk. Ezek a dolgozók nem akartak visszakanyarodni a múlthoz. Nem akarták a gyárakat visszaadni a kapitalistáknak, és a földeket a földesuraknak. Azt hiszem, Dobozon sem akadt volna egyetlenegy tsz-tag, vagy egyénileg dolgozó paraszt sem, aki önként jelentkezett volna ifj. \5íencheim [így; helyesen ^Xènckheim] Lajos gróf úrnál, hogy földjét visszaadja, és hogy továbbra is béres szeretne lenni. Tisztelt tanácsülés! Mivel ezt nem akarták a magyar dolgozók milliói, mivel nem akarták megváltoztatni a szocialista társadalmi rendszert, ezért nem beszélhetünk forradalomról. Az októberi események bekövetkezte tehát kiknek a kívánsága volt tulajdonképpen? Most már egy pillanatig sem kétséges, hogy azé a művelt Nyugaté, amely a legnagyobb ellenforradalmi vérontás közepette a legszemtelenebbül beszélt a Szabad Európa és Amerika Hangján keresztül a humanitásról, az emberszeretetről. Azoknak a kívánsága, akik levitézlett hortista [így] tábornokok és ezredesek vezetése alatt több tízezer volt népnyújzó [így] rendőrt, csendőrt tartottak fegyverben azért, hogy kellő pillanatban rendszerünk megdöntésére bevessék azokat. Azoknak a kívánsága, akik mindig a dolgozó nép ellenségei voltak, és akikkel mi kesztyűs kézzel bántunk, engedve, hogy vérünkön kövérre hízzanak, hogy hátunk mögött fegyvert, lőszert fogadjanak el nyugati gazdáiktól. Ezek az emberek, több mint harmincezren, befészkelték magukat a munkásosztály soraiba. A munkástanácsok megalakulása után a munkástanácsokba, és ezekből a pozíciókból fejtették ki romboló munkájukat. Ezekről bömbölt a Szabad Európa, hogy íme, a munkásosztály is fegyvert fogott. Ezek az emberek, valamint a Petőfi Körtől megmérgezett értelmiségiek persze nem mondták meg nyíltan ajjas [így] szándékukat, nem mondták meg, hogy céljuk egy a nyugati gazdájuk céljával, visszaállítani a kapitalista társadalmi rendszert, s visszaszerezni a földeket, gyárakat. [...]