Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

vüljenek, hogy a legtávolabbi részekről hangot tudjanak adni az ország politikai és gazdasági irányvonalának kialakításában. Ami a helyi politikai irányvonalat illeti, a forradalmi nép a budapesti ifjúság által elfogadott és kihirdetett pontja­ihoz alakul. Figyelembe veszi ugyanakkor a helyi nézeteket is. A forradalmi ta­nács semmi néven nevezendő ellenlépést nem tesz a már megalakult magyar szocialista munkáspárt [így] munkájának meggátlására. Ellenkezően, minden támogatást megadunk ahhoz, hogy az a nép érdekében politikai munkát kifejt­hessen. [...] [...] Dr. Kádas Tibor: [...] A maga részéről kijelenti, hogy a szó és cselek­vés teljes és tiszta értelmében kommunistának lenni nem szégyen. A megalakí­tandó munkáspártnak minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy műkö­dést fejtsen ki. Továbbiakban ellenzi az előadó ama állítását, hogy munkásta­nácsok felépítése nem teljes, mivel tudomása szerint van megyei forradalmi tanács, de elnevezése körül van némi értetlenségi eltérés. A megyei forradalmi tanáccsal az összeköttetés jó, mert dr. Fehér József, a szervezőbizottság tagja tartja fenn. Széles körű érintkezésre van szükség, hogy a tisztulási, kijegecese­dési állapot beállhasson. Községnek községgel, járásnak járással, megyének megyével kell összefogni munkájuk elvégzéséhez. A községi forradalmi tanács ülésére hívja meg szomszéd község forradalmi tanácsainak képviselőit. Küzde­ni kell a forradalmi szellem ellaposodása ellen. A tanácsüléseken hozott határo­zatokat ismertessék a széles népréteggel. A Rákosi, Gerő szekértolóinak érte­kezletét meg kell akadályozni. [...] [...] Balogh Mihály: a Magyar Dolgozók Pártja nem állt marxista alapon. A nép többsége az október 23-i követeléseken túl nem akart menni, Kádár kormánya marxista. Új pártot, marxista pártot akar létrehozni. Ezt valamennyi­ünknek akarni kell. Helyi szempontból figyelembe kell venni a lehetőségeket, nem szabad megengedni, hogy a régi magyar dolgozók pártja [így] exponált tagjai tegyék ezt meg.Természetesen a régi vezetőség nélkül kell ezt megtenni. A forradalmi nép között volt párttagok is vannak, akik sok éven keresztül ellenez­ték az MDP munkáját, de ellene aktívan tenni vajmi keveset lehetett. Akik tün­tetések során elmenekültek, nem valók a pártba. Oláh Mihály javaslatához csat­lakozik. [...] [...] Határozat: A csorvási forradalmi tanács egyhangúlag hozott határozatával az előadói beszámolót elfogadja. Ugyanakkor kimondja, hogy a község politikai irányvo­nalának kibontakoztatása céljából, majd a megalakított Magyar Szocialista Munkáspárt felfejlesztési kérdésében 1956. december 2-án délelőtt 10 órára a volt Gazdakörben nagygyűlést tart. Utasítja a forradalmi tanács elnökségét, hogy e nagygyűlést megfelelő módon, széles körben hirdesse meg. Gondoskodjék a forradalmi tanács arról, hogy a gyűlésről a tanyavilág lakói is tudomást szerezzenek. A nagygyűlést úgy szervezze meg, hogy minden előadó felszólalása egymás után történjék meg. [...]

Next

/
Thumbnails
Contents