Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
21. Békés, 1957. március 9. Cserenyecz István békési karhatalmi őrsparancsnok heti jelentése a békéscsabai karhatalmi zászlóalj parancsnokának Szóbeli parancsra jelentem, hogy a békési járás területén folyó hó 6-ától a mai napig az alábbi események történtek. Folyó hó 6-án Békés községben a szolgálatot teljesítő járőr délelőtt 10 és 11 óra között a Korona utcában 6 db ellenséges röpcédulát talált, melynek a tartalma a „MUK" 1 szó volt. Ez a felírás gumibélyegzővel volt rányomva a papírlapokra. A terjesztőjét megállapítani nem tudtuk. Feltételezhető, hogy gimnazista volt. A röplap terjesztésében nyomozás folyik.Továbbá jelentem, hogy folyó hó 6-án éjjel 22 órától folyó hó 7-én 03 óra közötti időben a rendőrséggel karöltve Murony községben 12 főt őrizetbe vettünk. Ezek a személyek ellenforradalmi tevékenységet fejtettek ki. Folyó hó 8-án 22 órától folyó hó 9-én 05 óráig fegyverrejtegetés címén 5 személyt vettünk őrizetbe a rendőrséggel közösen. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat jelentem: Vezsenyi László Békés, VII. 55. sz. alatti lakos előállítása során elmondotta, hogy több olyan személyről van tudomása, aki fegyveresen szervezkedik. így elmondása alapján szerinte Szabó Gábor Békés,Temesvári út 2. sz. alatti lakosnak fegyvere és lőszere van. Továbbá Nagy László, Békés, Sirály utca 23. sz. alatti lakosnak több fegyvere van és nagyobb mennyiségű lőszere, valamint Rácz Nándor, Békés, Tárház út 49. sz. alatti lakosnál is fegyver van. A fentiekkel kapcsolatban az alábbiakat jelentem: a bejelentés alapján a fegyverrejtegetéssel gyanúsított személyeknél a rendőrséggel és a politikai munkásokkal karöltve folyó hó 8-án éjjel 22 órától folyó hó 9-én 05 óráig házkutatást tartottunk. A házkutatás eredményeit az alábbiakban jelentem: Szabó Gábor, Békés, Temesvári út 2. sz. alatti lakásán 1 db TT pisztolyt, 254 db pisztolytöltényt, 154 db kispuskatöltényt, 1 db pisztolytárat 7 db tölténnyel és 1 db pisztolytáskát találtunk. Nagy László, Békés, Sirály utca 23. sz. alatti lakásán 1 db 7,65 mm-es pisztolyt és 3 db hozzá való töltényt, 2 db 41 M karabélyt, 548 db karabélytöltényt, 173 db géppisztolytöltényt, 1 db géppuskahevedert, 52 db tölténnyel, 1 db régi golyószórótárat 50 db tölténnyel találtunk a házkutatás során. A fenti őrizetbe vett lőfegyverek és lőszermennyiség a békési járási rendőrkapitányságon van. A nevezett személyeket ugyancsak őrizetbe vettük és a rendőrkapitányságra a további intézkedés végett előállítottuk. Következtetésem: A nyomozás során megállapítottuk, a nevezett személyek kihallgatása folytán, hogy ezen felfegyverzett csoporthoz még több felfegyverzett személy is tartozik, akik márciusi „MUK"-ra készültek. Ezen fegyveres csoportok felszámolásában a nyomozás tovább folyik, és erősen feltehető, hogy még több fegyvert és nagyobb mennyiségű lőszert fogunk találni házkutatások során.