Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
A megyei bíróság ezért: I. r. Schlett István vádlottat: 1 (egy) évi börtönbüntetésre, II. r. Dérczi Barnabás és III. r. Dénes László vádlottakat: 10-10 (tíz-tíz) hónapi börtönbüntetésre ítéli. A megyei bíróság a vádlottakkal szemben kiszabott börtönbüntetések végrehajtását 3 (három) évi próbaidőre feltételesen felfüggeszti. Az I. r. Schlett István vádlott által 1957. július 6. napjától a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a vele szemben kiszabott börtönbüntetés végrehajtása esetén abba beszámítni rendeli. A Békéscsabai Állami Rózsa Ferenc Gimnázium sértettet polgári jogi igényével külön perre utasítja. Kötelezi a bíróság vádlottakat, hogy az eddig és az ezután felmerülő bűnügyi költséget az állam részére egyetemlegesen térítsék meg. Indokolás: A megyei bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a következő tényállást állapította meg: I. r. Schlett István vádlott értelmiségi családból származik. Édesapja a felszabadulás előtt általános iskolai tanár volt és jelenleg is az. Vagyonuk egy fél családi ház volt és jelenleg is az. II. r. Dérczi Barnabás vádlott ugyancsak értelmiségi családból származik. Édesapja a felszabadulás előtt pénzügyi főtanácsos volt és 1951. évben nyugdíjazták. Vagyonuk egy családi ház volt és jelenleg is az. III. r. Dénes László vádlott munkás családból származik. Édesapja a felszabadulás előtt vagyontalan MÁV mozdonyvezető volt és jelenleg is az. I. Az ellenforradalmi események hatására 1956. október 27-én a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban is beszüntették a tanítást. A vidéken lakó diákok kivételével a gimnázium tanulóinak jelentős része azonban továbbra is bejárt a gimnáziumba, ahol megtárgyalták az ellenforradalom okozta zűrzavaros eseményeket. Az egyes ellenforradalmi érzületű gimnáziumi tanárok és más kívülálló személyek bujtogatására a gimnázium bejáró diákjai között is forrongani kezdett a hangulat. A szocialista társadalmi rend megdöntésére irányuló ellenforradalmi híreszteléseknek az ideológiailag képzetlen és a politikai kérdésekben járatlan vádlottak is hitelt adtak. Mint sok más ember, a vádlottak sem tudták felismerni a külső imperialista és fassiszta [így] elemek által szított ellenforradalom valódi céljait. Fenntartás nélkül magukévá tették az ellenforradalom szocialista köntösbe burkolt, de a valóságban a nép hatalmának megdöntésére és a letűnt kapitalista társadalmi rend visszaállítására irányuló jelszavait. Azon túl, hogy e jelszavakat maguk is nagy előszeretettel hangoztatták, az alább felsorolt cselekményeikkel is elősegítették a békéscsabai ellenforradalmi eseményeket.