Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

szerelvények - melyek a határállomáson tartózkodnak - ne tudjanak Magya­rországra bejönni, ezzel a szerelvénnyel több ismeretlen személlyel, mikor Lőkösházára értek, megállapították, hogy már egy sínmező fel van szedve, és ők biztonság kedvéért még 2-3 sínmezőt felszedtek. 7 [így] 30. III. r. Szlancsik János is követett el a fenti cselekményeken kívül to­vábbi bűncselekményt, ugyanis VIII. r. Gálik vádlott-társával 1956. november végén vagy december hó elején motorkerékpáron a Szentetornyán lakó VT. r. Szelezsán vádlotthoz mentek el, hogy az annál levő TT pisztolyt elkérjék, arra való hivatkozással, hogy azt a kölcsönbe adó Kocsis Antal kéri vissza, azonban a pisztolyt Szelezsán nem adta át nekik, így III. r. Szlancsiknak a TT pisztolyt nem sikerült megszerezni. 31. 1956. november derekán, közelebbről meg nem határozható napon, a BARNEVAL alapszervezeti vörös színű zászlaját több Barnevál-személy [így], köztük VII. r. Mochnács Ilona vádlott is a középen levő varrásnál szétszedte, annak egyik felét III. r. Szlancsik azt követő napokban elégette, míg a többi részét részben ismeretlen személyek kapták, részben pedig a falfestésnél hasz­nált festékesdoboz körülcsavarására használták fel. 32. IV r. Bóna Barnabás, aki a vádlottak között a legnagyobb képzettség­gel rendelkezett, 1956. november hó közepén,Tóth Imre nevű barátján keresz­tül megszerzett egy államtitkot képező adatot, amelyben a Békés megyei AVH ügynökeinek a névsora volt meg. Ezt vádlott, mivel kézzel volt írva, egy BARNEVALI [így] dolgozóval legépeltette, míg az eredeti példányt irodahelyi­ségében csupán összegyűrve, a papírkosárba dobta. A legépelt példányokból egy példányt visszaadott Tóth Imrének, 1 pld-t Tusjak Györgynének adott át, míg egy 1 példányt magánál tartott. Ezt a magá­nál levő példányt, mint érdekességet megmutatta III. r. Szlancsiknak, aki azt elolvasta, és azután visszaadta. Ezenkívül közölte annak tartalmát Buza Nán­dor orosházi lakossal, aki a „megyei forradalmi tanács" alelnöke volt, továbbá közölte még két gyomai személlyel, akik azután az őket érdeklő adatokat a mutatott szövegből kiírták. 33. III. r. Szlancsik, IV r. Bóna Barnabás vádlottak amellett, hogy a röp­cédulákkal és falfestésekkel igyekeztek Békéscsaba lakosságát félrevezetni, azok hangulatát a kormány ellen irányítani, ugyanakkor a kormány által kiadott különböző hirdetményeket, közrend és közbiztonság helyreállítását célzó pla­kátokat igyekeztek megsemmisíteni, hogy azokat a dolgozók ne tudják elol­vasni. így III. r. Szlancsik János vádlott I. r. Polgár jelenlétében a BARNEVAL kapujára kiragasztott hirdetményt letépte, amelyen őket a hatósági közegek tetten is érték. IV r. Bóna Barnabás viszont a neki függesztésre átadott több hirdetmény plakátot anélkül, hogy azt kifüggesztette volna, széttépdeste, a földre dobva azokra rátaposott, miközben köpdösve párt- és kormányellenes kijelentéseket tett. Végül IV r. Bóna Barnabás a fenti cselekményein kívül Varga Gyula isme-

Next

/
Thumbnails
Contents