Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
amit a BARNEVÁL vezetősége szervezett. Megállapodásuk szerint, Leszkó Pálné, az akkori üb-elnök kívánt az ülésen beszédet mondani.[...] [...] A munkástanács megválasztására az üzem dolgozói a koppasztó [így] helyiségben jöttek össze, ahol Leszkó Pálné, az aznap megjelent Békés megyei sajtóban Munkástanácsok jelentősége címen cikket kívánt felolvasni, mintegy ismertetve a munkástanácsok jelentőségét és annak megválasztásának szükségességét. Az említett személy nem bírt olyan hangosan beszélni, hogy azt mindenki megértse, ezért a körülötte szorgoskodó IV r. Bóna Barnabást kérte meg, hogy olvassa fel az említett cikket, azonban ezt Bóna Barnabás nem vállalta. Ekkor I. r. Polgár János minden felhívás nélkül odaugrott és elvette az übelnök kezéből az újságot és azt hangosan felolvasta. Ezt követően hosszabb beszédet tartott, melynek során felsorolta az elkövetett hibákat, azokat felnagyította, beszélt továbbá a budapesti eseményekről, uszított a párt- és egyéb állami vezetők, majd a szövetkezeti mozgalom ellen is. Beszédében egyidejűleg úgy kívánta magát feltüntetni, mint akinek az a célja, hogy a dolgozók érdekében minden lehetőt el akar követni, hogy a rendet és biztonságot helyreállítsa. I. r. Polgár János, mint aki már szintén készült arra, hogy magát a dolgozók előtt jó színben tüntesse fel, amit bizonyít az a körülmény is, hogy nála volt egy 12 pontból álló követelés, amit beszéde után fel is olvasott. Ebben többek között szerepel a szovjet csapatok kivonulásának, Magyarország semlegességének, többpártrendszer felállításának követelései és más ehhez hasonló ellenforradalmi követelések. Ennek felolvasása után Polgár János hozzáfűzte, hogy azok megvalósításáért, ha kell, még sztrájkkal is harcolnak. Ezek után került sor a munkástanács megválasztására, amikor I. r. Polgár János, III. r. Szlancsik, IV r. Bóna, VII. r. Mochnács Ilona is be lett, többek között, választva. A munkástanács elnöke előbb rövid ideig IV r. Bóna, majd később I. r. Polgár János lett. I. r. Polgár János a munkástanács választása során mondottak megvalósításához nyomban hozzá is fogott, amit fegyverrel, sztrájkokkal, ellenforradalmi röpcédulák szétszórásával és más egyéb hasonló cselekmények elkövetésével kívánt biztosítani. 1. I. r. Polgár János 1956. november 4-én, az utcán összetalálkozott V r. vádlottal, amikor is közösen elhatározták, hogy valamilyen módon pisztolyt fognak szerezni. Ez alkalommal a Petőfi utcai iskolához mentek, tudván azt, hogy ott a szovjet katonák a volt nemzetőrség tagjait szerelik lefele, és majd itt biztosan tudnak fegyvert szerezni. Odaérve megállapították, hogy ott szerzésre nincs lehetőség, ezért, ugyanezen célból kimentek a lőtérre, ott csak nem tudtak fegyvert szerezni abban az időben, ezért úgy határoztak, hogy ebéd után ide ismét ki fognak jönni. Ennek megfelelően délután a lőtéren ismét találkoztak és beszédbe elegyedtek az ott levő magyar katonákkal, valamint a hasonló célra ott levő civil személyekkel. Minthogy a vádlottaknak ekkor sem sikerült pisztolyt szerezni, ellenben alkalom kínálkozott géppisztoly szerzésre, így mindketten elhatározták, hogy az fognak elvinni. Ez alkalommal mindkettőjük l-l db géppisztolyt, I. r. Polgár János 2 db töltött géppisztolytárat, valamint lőszertás-