Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

más figyelemre méltó tények is előkerülnek. 1959 tavaszán, április 4-én részleges közkegyelmi rendeletet adott ki a konszolidálódó neokommunista rendszer. 696 két évnél nem többre ítélt, ún. kisidős politikai rab szabadult ki az ország különböző börtöneiből. Ezen túl megfelezték a négy évnél nem nagyobb ítéleteket is. Kádár és társai a többi elítéltet, mint meggyőződéses antikommunistát továbbra is börtönben tartották. Az osztályharc követelményeinek megfelelően megkezdték a börtönök szakosítását. Márianosztra az osztályidegenek, régi katonatisztek, csendőrök, kulákok, jegyzők, haladó gondolkodású és keresztény értelmiségiek börtöne lett, ahová a fentieken kívül még a súlyos fegyelmi büntetéssel fenyített rabokat is szállítottak. A Gyűjtőben összpontosították a nem osztályidegen, 5 évnél nem nagyobb idős forradalmárokat és más politikai elítélteket. Vácot a nagyidősök börtönévé nevezték ki, ahol 10-20 évre ítéltek és életfogytiglanisok töltötték reménytelen életüket. Vác tehát a megalkuvásra képtelen, legelszántabb, legfelvilágosultabb politikai foglyok gyűjtőhelye lett, igen erős emberi öntudattal és szolidaritásérzéssel. 1960. április l-jén a párt utasításának megfelelően a neokommunista rendszer nemzetközi elszigeteltségének oldására az Elnöki Tanács újabb közkegyelmi rendeletet adott ki. Ennek értelmében megszüntették az internálótáborokat és feltételesen szabadon bocsátották azokat az '56-os forradalmárokat, akiknek az ítélete nem haladta meg a hat évet. A részleges közkegyelem mellett egyéni kegyelemben részesítették Farkas Mihályt és fiát, Farkas Vladimírt is. Többek között egyéni kegyelemben részesült a börtönön belül is külön bánásmódban (külön szoba; könyvek, papír, írószer, engedély az írásra, jobb minőségű étkezés stb.) részesülő Déry Tibor is. A párt holdudvarához tartozó, egyéni kegyelemmel szabadultak ügye mélyen felháborította a bennmaradó rabokat. Az intézkedés következtében a Gyűjtőfogház, mint „középidős" börtön, valósággal kiürült, ugyanakkor Vácról, ahol a súlyosan elítéltek sínylődtek, mindössze 193 ember szabadult, holott a zsúfolt börtönben közel kétezren voltak. Az események láttán végsőkig fokozódott az elkeseredés az évek óta rendkívül rossz körülmények között raboskodó nagyidősek táborában. A reménytelen helyzet, párosulva a kommunista rendszer iránt érzett megvetéssel és gyűlölettel, zendülésbe csapott át. 1960. április 7-én kezdődött és közel egy hétig tartott az éhségsztrájk és a vele kapcsolatos munkamegtagadás. Az egymást követő kivégzések, az ítélet-felülvizsgálatok alkalmával végrehajtott súlyosbítások és az éveken keresztül tartó, megtorlási vágytól vezérelt nyomozások, letartóztatások, kihallgatások, perek, családi kapcsolatok szétzúzása és más megaláztatások rendkívül feszült légkört teremtettek a börtönökben. Az 1960-ban végrehajtott adminisztratív közkegyelem pattanásig feszítette az idegeket, s ezzel magyarázható, hogy a váci börtönlázadásban a spontaneitás játszotta a főszerepet. A tudatos szervezettség elemei is kimutathatók, de ezek már csak a sztrájk vége felé játszottak szerepet. Néhány újságíró antiszemita megnyilvánulásokat is vélt felfedezni a váci éhségsztrájk és munkamegtagadás indítékai között.