Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

óra, amikor a kis csapat a véres eseményekkel teli nap után végre átjutott a hídon, és álomra hajtotta fejét a kollégiumban. A Rádió, ahol „hazudtak éjjel, hazudtak nappal és hazudtak minden hullámhosszon", csak másnap került a felkelők kezére, ekkor már égett a múzeum épülete is. 1956. október 23-a a magyar forradalom legvéresebb napjaként él mind a mai napig a túlélők emlékezetében. A rendelkezésre álló, teljesnek korántsem tekinthető adatok szerint 300-an vesztették életüket az egyenlőtlen küzdelemben, a sebesültek száma pedig meghaladta a 2 ezret. [...] [...] a világtörténelem aligha jegyzett fel tisztább, nemesebb eszközökkel, nemesebb célokért vívott harcot, mint az 1956-os felkelés. Olyan volt ez a forradalom, mint egy fehéren izzó, kiapadhatatlan forrásból táplálkozó tiszta szerelem. Felemelt, lélekben naggyá tett, erőt, bátorságot adott, megtöltötte a szívet mocsoktalan, tiszta, szent érzésekkel, s arra ösztönzött, hogy minden önös érdeket félretéve a közösségért cselekedjen. Jeanne d'Arc szelleme járt a tüntető tömegek előtt. Valóra váltak Ady látnoki szavai; embereik által elöntött „szent lángfolyó" lett minden utca, minden tér, ahol a megkínzottak „nagy hangosan idézték meg hóhéraikat". 1956. október 24-én a Műszaki Egyetem Bartók Béla úti diákszállója fontos események színhelye volt. Végleges formájában megalakult a műszaki egyetem forradalmi bizottsága. A jelenlévők egyhangú lelkesedéssel Széli Sándort, a műszaki egyetem hidraulikus tanszékének közkedvelt tanársegédét elnökké választották. Megtisztelés érte Hrabovszky Lászlót is, akit a nagygyűlés a vezetőség tagjai közé emelt. [...] [...] Hrabovszky László lelkét is hasonló érzések töltötték el, amikor elindult, hogy a rábízott korántsem veszélytelen feladatot teljesítse. Tevékenysége színhelyén, a XI. kerületben bőven volt tennivaló. Kapcsolatot kellett teremtenie azzal a rendőrséggel, amelyet a diktatúra köztudottan bűnös rendszere védelmére tartott fent, s az elmúlt tíz év alatt nem kis mértékben bűnrészesévé tett. Meg kellett győznie a rendőröket, hogy ez a forradalom minden magyar forradalma, olyan szent tisztítótűz, melyben mindenki elindulhat az újjászületés, a becsület útján, visszatérhet népéhez, bocsánatot nyerhet, ha netán vétkezett ellene. Ki kellett nyittatni a helyi fogdák ajtajait a jogtalanul fogva tartottak előtt. Fel kellett keresni a pártbizottságokat, beszélni kellett velük, figyelmeztetvén őket, elérkezett elkövetett bűneik megbánásának és jóvátételének ideje. 1956. október 24-e semmivel sem volt könnyebb nap Hrabovszky László számára, mint az előző. Már alkonyodott, amikor kísérőjével motorra szállt és elindult. Váratlanul kattogni kezdett a Körtéren egy géppuska. Sorozatok süvítettek a fejük felett, s a becsapódó lövedékek nyomán hullani kezdett a vakolat a házak falán. A Bocskay úton a XI. kerületi pártbizottság épülete némán állt a sűrűsödő homályban, s fénytelen ablakokkal fogadta az érkezőket. A pár nappal azelőtt hatalmukkal gátlástalanul visszaélők most udvariasan nyitottak kaput, szokatlanul engedékenyeknek bizonyultak. Apró Antalné vezetésével együtt volt az egész stáb. A forradalom képviselői előadták követeléseiket. Hogy mi