Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

mét összekovácsolódott, s olyan nemzeti egység jött létre, amilyenre száz éve nem volt példa. [Másnap] a Műegyetem kertjében összegyűlt több ezer fiatal türelmet­lenül várta a belügyminiszterhez menesztett küldötteinek visszatérését. A kül­döttség végre megérkezett, és jó hírt hozott: a hatalom meghátrált, Piros László engedélyezte a demonstrációt. A közel tízezres tömeg végre elindulhatott. Tízes sorokban, kart karba öltve, jelszavak nélkül, katonás fegyelemmel haladt a menet a Bem-szobor felé. [...] [...] A most már százezrekből álló, mindent magával sodró áradat az Or­szágház felé hömpölygött. Hrabovszky László itt ölelhette keblére földijét, egy­kori osztálytársát, Gaburek Károly festőművészt, akivel évekkel ezelőtt együtt indultak el Békéscsabán Mokos Józsi bácsi rajzóráin a képzőművészetek cso­dálatos világa felé. A forgalom leállt, munkások, katonák csatlakoztak a Him­nuszt, Szózatot, Carmagnolát, Marseillaise-t éneklő ifjúsághoz. Aki nem élte át az akkori eseményeket, annak túlzásnak tűnhet az állítás, hogy 1956. október 23-án és az azt követő napokban csoda történt Budapes­ten és szerte Magyarországon. Az ország még gyászolt, hiszen a lakosság 1/10-e elesett a frontokon, elpusztult a Gulág (Goszudársztvennoje Upravlényije Lágerov) haláltáboraiban, a túlélők 9/1 0-e a szegénység fojtogató nyomorában sínylődött, szenvedett a feje felett Damoklesz kardjaként lebegő, mindenre ki­terjedő zsarnoki terrortól. Most azonban erről mindenki megfeledkezett. A következményekkel nem számolva hangosan „álmodott" a nyomor, maga mögött hagyva a rabság kese­rű emlékét, bizalommal nézett a jövőbe, örökkévalónak hitte a váratlanul érke­zett szabadságot. A Kossuth téren már lehettek vagy háromszázezren, s míg Nagy Imre szózatára vártak, szólt a vegyes kórus, zúgtak a jelszavak: Lengyelország példát mutat, kövessük a lengyel utat! Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába! Azt kérdezik Pesten-Budán, hová lett a magyar urán! Gerő Ernő gyere ki, ég a házad ideki! Gyűjtsd a vasat és a fémet, Sztálin-szobrot add a MEH-nek! Éljen a törvény, vesszen az önkény! [...] [...] Már sötét volt, amikor az Országház előtti térről az egyetemisták egy része elindult a Rádió épülete felé, hogy meggyőződjön az ott kialakult helyzet­ről. Köztük volt Hrabovszky László is. A Nemzeti Múzeum mögött magasodó épület körül, a Bródy Sándor utcában már a délutáni órákban jelentős tömeg tartózkodott azzal a szándékkal, hogy beolvastassa a Műegyetem aulájában

Next

/
Thumbnails
Contents