Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
3 hónap. A börtönben kifogástalanul viselkedik, megbánást tanúsít, szorgalmasan és kiváló eredménnyel végzi munkáját, ennek eredményeképpen jutalomlátogatást is kaptunk. Jó viselkedése jutalmául 1959-ben a 9931-1-46/1959. sz. értesítésében a Belügyminisztérium BV Parancsnokság nevelési osztálya, mint kitűnő és a kitűnő tanuló érdemérem viselésére jogosult tanulónak egyetemi tanulmányainak folytatását engedélyezte. Ezen engedély alapján a tanuláshoz szükséges mérnöki szakkönyveket még 1959-ben beadtuk, azonban vizsgázásra azóta még nincs lehetősége. Minden igyekezetünk odairányult, hogy gyermekünkből szocialista hazánknak hasznos szakembert neveljünk. Munkás származású ember vagyok. Hosszú, 46 éves, hivatásérzetből áthatott, becsületes, lelkiismeretes munkám, szolgálatom után most készülök nyugdíjba. Ezen hosszú pedagóguspályám alatt sok száz gyermeket neveltem szocialista szellemben szocialista hazánknak. Mivel gyermekünk is szocialista érzelmű, haladó szellemben nevelt fiú, úgy szeretnénk látni tanulmányainak befejeztével, mint hasznos, építő, az életre jól felkészült mérnököt. Bízunk abban, hogy sziklaszilárd demokráciánk az ilyen megtévesztett fiatalok számára szabadon bocsátásukkal alkalmat nyújt a megjavulásra, a jó útra térésre. Előrehaladott korban vagyunk már, a fiunk jövőjéért való aggódás testileg-lelkileg nagyon megviselt bennünket. Tekintettel fiunk fiatal korára, tapasztalatlanságára, meggondolatlanságára s arra, hogy mint kitűnő tanuló még igen érdemes építője válhat szocialista hazánknak. [így.] Mindezek előrebocsátása után kérelmünket igazságügy-miniszter elvtárs jóindulatára és megértő meghallgatásába ajánlva, mély tisztelettel kérjük fiunk, Hrabovszky László büntetésének felülvizsgálatát, illetve büntetése hátralévő idejének elengedése által a tanulmányai befejezésére a lehetőséget megadni, elrendelni szíveskedjék. Mély tisztelettel kérjük igazságügy-miniszter elvtárssal való személyes meghallgatásra az engedély megadását és a fogadás időpontját velünk közöltetni szíveskedjék. Bízva igazságügy-miniszter elvtárs jóindulatában s abban, hogy kérelmünk meghallgatásra talál, mély tisztelettel kérjük fiunk ügyének kedvező elintézését, maradtunk teljes tisztelettel: Békéscsaba, 1961. július hó 18-án. Hrabovszky Mihály Hrabovszky Mihályné szülők Békéscsaba, Bánszky u. B. 2. I. em. 4. sz. alatti lakosok Kézírásos tisztázat, alighanem az apa írása - Ht. Lt. Szegedi Kat. Bír. - 3881 1957. A levelet a minisztériumban július 24-én érkeztették.