Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
Ugyancsak nem tudom azt sem, hogy ez ÁVH tagjai hogyan lettek lefegyverezve. Arról azonban tudok, hogy az megtörtént. Hallomásból tudom, hogy az AVH tagjainak letartóztatását Tóth alez. Nyilas fhdgy.-gyal, az akkori katonai ügyészség vezetőjével hajtotta végre. A végrehajtás módját azonban nem ismerem. A vasúti sínek felszedéséről ugyancsak hallomásból tudok. Azt is hallottam, hogy a sínek felszedésének vezetője Széli mérnök és Csimma szds. voltak. [...] [...] A békéscsabai „forradalmi bizottság" elhatározta még egy rádió felállítását is. Ezt a rádiófelállítást Szutorisz László nevű tanár javasolta. Azt mondta, hogy vállalja a végrehajtást is, vagyis a rádió teljes elkészítését. Úgy emlékszem, hogy ekkor már kész is volt a rádió, csak a „forradalmi bizottság" határozata kellett a megindításhoz. Ezt meg is kapta. A rádió technikai vezetője Szutorisz tanár volt. A közreműködők pedig a színészekből tevődtek össze. A rádió a tanácsháza épületében volt felállítva. A megnyitására magam is elmentem. A megnyitón Féja Géza író mondott ünnepi beszédet. Ez a beszéd erősen magyarkodó, nacionalizmusra építő beszéd volt. Véleményem szerint ez elősegítette az ellenforradalmat. A rádió felállításával én is egyetértettem. Úgy gondoltam, hogyha Győrnek, Kaposvárnak és még több városnak lehet rádiója, akkor nekünk is. A megnyitó ünnepségen én is felszólaltam és mintegy 3 percig beszéltem. Azt mondottam, hogy nem a pesti események és a sztrájk provokálása a célunk [így], hanem a békés átmenet. Tanácselnök kérdésére vádlott előadja: Nem tudok választ adni arra, hogy a rádió megnyitásánál miért én szólaltam fel. Erre a felszólalásra senkitől nem kaptam megbízást, csak a saját akaratomból beszéltem. Véleményem szerint itt pozitívan nyilatkoztam. Ezután 1956. november 3-án vagy reggel, vagy a nap folyamán valamikor szólt nekem Nyilas Sándor fhdgy., hogy menjek be a laktanyába és ott a letartóztatásban lévő AVH-tagjait bizottságilag felül fogják vizsgálni és ebben a bizottságban én is vegyek részt. Aznap este valóban be is mentem a laktanyába Tóth alez. szobájába. Ott volt ekkor Huzsvai r. alez., Köles r. szds., Erdős nevű tanár, én és még vagy 68 katonatiszt. Nyilas fhdgy. az ottaniaknak elmondotta, hogy az AVH-tagok ügyét a katonai ügyészség veszi a kezébe. O beszélt a katonai főügyészséggel, és onnan azt az utasítást kapta, hogy letartóztatásokat eszközölhet. Ugyancsak közölte azt is, hogy majd a főügyészségről hétfőn fognak lejönni és akkor az egész csoportot felül fogják vizsgálni. Azonban most elengedhetjük azokat, akiket semmiféle bűncselekmény nem terhel. Ezután Nyilas fhdgy. egy füzetből felolvasta a letartóztatottak neveit és Huzsvai r. alez., valamint Köles r. szds. eldöntötték, hogy kiket lehet elengedni. Mi azért nem szóltunk bele, mert nem ismertük az AVH tagjait. Én azonban három főt ismertem, mivel még a polgári életben kapcsolatba kerültem velük, azok elengedését javasoltam. Éspedig Bocskai szds., Vánkus fhdgy. és Szabó