Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

nál. Felhívtam telefonon a HM-et, emlékezetem szerint Janza altbgy.-gyal beszéltem, aki mondta, hogy nekik nincs róla tudomásuk, hogy a szovjet csapatok felénk közelednek, de ha olyan rosz [így] a városban a hangulat a szovjet csapatok iránt, mint amit jelentettem nekik, küldjek ki parlamentereket a szovjet csapatok elé, és kérjem meg őket, hogy a város hangulatára való tekintettel kerüljék ki a várost. Én ezt meg is tettem, azonban azzal jöttek vissza, hogy a szovjet egység parancsnoka azt mondta, hogy amire parancsot kaptak végrehajtják, így keresztülmennek a városon. A laktanyába berendeltem a forradalmi bizottság tagjait is tanácskozás végett, az volt a szándékom, hogy megbeszélem velük a lakosság lecsitítását a szovjetellenes hangulat leszerelése érdekében, mert attól tartottam, hogy esetleg provokációt követnek el a szovjet csapatok ellen és vérontásra kerül a sor. A tanácskozás közben valaki azt kérdezte tőlem, hogy mennyi harckocsit tudnék leküzdeni, amire felelőtlenül azt mondtam, hogy háromszázat. Ennek a válaszomnak semmi alapja nem volt, mert hiszen semmilyen olyan erővel nem rendelkeztünk, amivel a szovjeteknek ellent tudtunk volna állni. A hír zászlóaljtól, helyesbítem, műszaki zászlóaljtól a parancsnok felhívott telefonon, hogy készüljön el riadóra, amire én azt válaszoltam neki, hogy maga katona, tudja, hogy riadóra hogy kell elkészülni, pakoljon fel mindent és úgy vonuljon el, mintha a laktanyába vissza sohasem jönne. Megkérdezte, hogy az aknákat is felpakolja-e, illetőleg vigye-e. Erre én azt válaszoltam, hogy pakolja fel és ha menni kell, azt is vinni kell. Ezután ismét kimentek

2 a szovjet csapatok elé és megkértem a szovjet parancsnokságot, hogy nem akarunk ellenük támadni, de a lakosság hangulatára való tekintettel kerüljék el a várost. A szovjet parancsnokság erre mondta, hogy ki fogja kerülni a várost úgy, hogy annak szélén fog elvonulni. Ez így is történt, azonban Békéscsabától kb. 2 kilométerre megállapodtak, ott tartózkodtak egész november 4-ig, amíg parancsot nem kaptak a közbeavatkozásra. Ez alatt az idő alatt tolmáccsal felkerestem a szovjet parancsnokot és tájékoztattam őt a mi helyzetünkről, valamint ígéretet tettem segítségnyújtásra. A szovjet parancsnok arra kért, hogy a lemaradt gépkocsijai megjavítására adjak szerelőket és 1 db gépkocsigázosítót kért. Én a gépkocsik megjavításához kiküldtem Puskás fhdgy.-ot, azonban azzal jött vissza, hogy a gépkocsikat nem találta meg. Utasítottam Dalos fhdgy.-ot, a hadosztály technikai helyettest, hogy ha van gázosító, adjon ki egyet a szovjeteknek. Nem tudom, hogy az megtörtént-e. Ezen kívül fegyverolajat és rongyot bocsátottam a szovjet parancsnokság rendelkezésére. November 2-án a szovjet parancsnok felkeresett, ezzel a forradalmi bizottsághoz mentünk, ahol közölte, hogy fára volna szükségük, mivel nem akarnak élő fákat kivágni. Fekete Pál ellenségesen nyilvánult meg, kijelentette, hogy semmit nem adnak a szovjeteknek, azonban az én rábeszélésem alapján 10 vagy 15 q fát szállítottunk ki nekik. [...] [...] November 3-án az esti órákban parancsot kaptam, hogy 4-én hajnalban menjek Budapestre, vigyem magammal a hadosztály harcértékjelentését, tájékoztatást adjak Békéscsaba és a megye lakosságának hangulatáról, a szovjet