Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
addig, amíg ellentámadás nem éri őket. A lakosság valóban fegyelmezett, s egyben természetesen rémült volt, a harci csapatot is lefegyverezték a szovjetek. A tűzszünetet azonban csak részben tartották be: Fekete Pál a tankok előtt ment gyalogosan, mintegy túszként, s látta, amint a színházba belelőttek, majd a BM helyi épületébe is, és néhány kirakatba, melyeket pillanatok alatt ki is fosztottak. Lelőtték Harmati rendőrtizedest és Kovács Zoltán őrnagyot, akik nem álltak ellen, csupán szerencsétlenségükre őrt állva vagy az utcán haladva találták őket a tankok. A fontosabb középületeket hamar megszállták a szovjetek. 103 A megyei kiegészítő parancsnokság 1957-es jelentése szerint a forradalmi bizottság és a rendőrség épületéből rálőttek a szovjetekre, s a lövöldözésnek egy szovjet tiszt és két szovjet katona áldozata is volt, miközben meghalt két magyar rendőr és egy polgári személy. 104 Ezt más forrás nem erősíti meg. Tóth alezredes, hadosztályparancsnok emlékezett arra, hogy a rendőrség felől géppuskatüzet hallott. A hadosztálytörzs 1957 eleji beszámolója szerint a honvédségnek Csabán 3 könnyű és egy súlyos sérültje volt. 106 (Kovács őrnagyot nem említették, mivel ő a kiegészítő parancsnokság alkalmazottja volt.) November 6-án Fekete még rádióbeszédet mondott, melyben nyugtatni igyekezett a lakosságot, miszerint a szovjetek nem ellenségesek, nyugodjanak meg tehát, és dolgozzanak. A beszéd után azonban a szovjetek rögtön letartóztatták, Debrecenbe vitték, de pár nap után elengedték. 107 Orosházáról, ahol a helyőrség riadóztatva volt, november 4-én megfigyelőket küldtek Csabára, majd bár kirendeltek egy üteget a csabai útra, s voltak egyéb harci készülődések is (benzines palackokat töltöttek nemcsak Orosházán, hanem Csorváson is, azonban ezeket szerencsére nem alkalmazták). Orosházán bemondták a hangoshíradóban, hogy aki teheti, menjen a laktanyába. A forradalmi bizottságban is szó volt ellenállásról. 108 A gimnáziumban sok diák gyűlt össze, és az épületben számos fegyver is volt. 109 A hazatérő megfigyelők és a tisztek azonban nem láttak esélyt, itt is győzött a józan ész, és Nagy Lajos forradalmi bizottsági elnök higgadtsága. Az üteget visszarendelték az útról, majd Nagy Lajos egyedül ment elébe a tankoknak, melyek 5-én érkeztek Orosházához. Értelmesen és meggyőzően tárgyalhatott, mert maga a szovjet parancsnok kérte, hogy maradjon a város élén. 110 Közben Csabán már folyt a magyar katonatisztek szovjet felügyelet alatti vizsgálata, amit a volt AVH-sok mellett az a Pankotai százados, politikai tiszt vezetett, akit nemrég kiküldtek egy tiszti gyűlésről, majd rövid időre őrizetbe is vettek. (O egyébként szinte egyedüliként a tisztek közül október végén-november első napjaiban is aktív volt a forradalom ellenében. Szülőfalujába, Békésre például többször is kiment egy alakulattal, és forradalmi vezetőket tartóztatott le, 111 igaz, távoztával a forradalmárok mindig visszavették pozícióikat.) A forradalom katonatörténete ezzel Békésben is véget ért. Az emberveszteség természetesen nem hasonlítható Budapesthez, ahol közel kétezren pusztultak el a harcokban, közöttük nyolcvan-száz 15 év alatti gyermek, és háromszáz-négyszáz 15-19 év közötti kamasz. 112 Békésben sortüzek sem dörrentek, s így néhány könnyebb sebesülést leszámítva, amely tömegoszlatáskor történt -