Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

78/8. Budapest, 1958. április 8. A Legfelsőbb Bíróság új eljárásra utasítja a Békés Megyei Bíróságot A Népköztársaság nevében! A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, az 1958. év április hó 8. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a kö­vetkező végzést: Demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való te­vékeny részvétel bűntette miatt Kocsis László ellen indított bűnügyben a gyu­lai megyei bíróság B. 730/1957/11. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőbíróságot új eljárásra utasítja. Indokolás: Az elsőbíróság ítélete ellen a védő a bizonyításkiegészítési indítvány el­utasítása miatt és vádlottal együtt enyhítés végett jelentettek be fellebbezést. Az elsőbíróság tényként állapította meg, hogy a vádlott az ellenforrada­lom alatt felhívásra jelentkezett a békéscsabai nemzetőrségbe. November l-jén egy katonai ügyészfőhadnagy és egy hadnagy társaságában géppisztollyal fel­fegyverkezve megjelent Czeglédi István AVH-beosztott lakásán, gépkocsiba ül­tették és bekísérték a honvéd laktanyába s ott átadták. 1956. október 27-én többedmagával elindult a lőkösházi vasúti határál­lomásra, hogy ott a vasúti síneket felszedjék, s ezzel megakadályozzák azt, hogy a szovjet csapatok Románia felől vasúton bejöhessenek, útközben a vádlott beszaladt a színészklubba és többeket felhívott arra, hogy menjenek vele vasúti síneket felszedni. Mire kiérkeztek, a sínek már fel voltak szedve, úgyhogy gép­kocsikkal a battonyai határállomásra mentek sínfelszedés végett, itt is arról ér­tesültek, hogy már ezt ott is elintézték. A vádlott a sínfelszedésben így nem vett részt. Tényként állapította meg az elsőbíróság azt is, hogy a vádlott 1956. no­vember l-jén vagy 2-án az utcán megállította Huzsvai Gyula rendőr alezre­dest, a rendőrség Békés megyei főkapitányságának akkori vezetőjét és azt köve­telte tőle, hogy adjon utasítást Náfrádi MDP végrehajtó bizottsági tag őrizetbe vételére, miután rákosista, gerőista irányt képvisel és színészeket tartóztattatott le. Huzsvai nemcsak, hogy megtagadta a követelést, hanem értesítette a pártot és Náfrádit is. Ezen legutóbbi ténymegállapítást az elsőbíróság Huzsvai Gyula ismerte­tett nyomozati vallomására alapította, miután az őrizetben lévő tanút idézésre nem vezették elő a tárgyalásra.

Next

/
Thumbnails
Contents