Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
Csicsely (fm. sz.): Élesztőt kell biztosítani, mert igen sok helyen van a házaknál kenyérsütésre alkalmas kemence. Hozzászóló (ismeretlen): A munkástanácsok megválasztásával kapcsolatban vannak visszaélések. Előfordult, hogy megválasztották a munkástanácsot, pl. a gépállomáson, ezek aztán az egész vezetőséget leváltották. A munkástanácsok működését alaposan felül kell vizsgálni. Kitettek olyan szakembereket is, akikre pedig szükség volt. Másolat aláírások nélkül - BéML PA. 1-9-21. 1 Az Észak- és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanács 1956. november 2-án alakult meg. A vidék forradalma... 165. Az alakuló ülésen békésiek is jelen voltak. 2 A miskolci határozat november l-jén, az Észak- és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanács megalakulása után született; a város küldöttsége ekkor tért haza Budapestről, ahol a kormány és Nagy Imre elfogadta javaslataikat, főként az 1945-47 közti koalíciós pártok újjászervezését. Ezek után határoztak a sztrájk beszüntetéséről - uo. 165. A határozatot a borsodi és hevesi lapok is közölték. Uo. 167. 3 Tóth István alezredes a helyőrség parancsnoka volt és tagja a városi forradalmi bizottságnak-vö..: 86/1., 2., 3. sz. dokumentumot. 4 Tibori János tanár 5 Szutorisz László, fontos szerepe volt a békéscsabai rádióadó létesítésében. Disszidált vö. Rendőrségi összefoglaló Békéscsabáról 1959. április 9. - ÁBTL 3.1.5. - V - 150365/32. 6 Október 30-án Nagy Imre átalakította kormányát; ez már lényegében „koalíciós" volt Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János és Losonczy Géza részvételével. A sztálinisták kiszorultak. - Szakolczai 55., 63. 58. 1956. november 3. A Kossuth Népe közleménye: Hazafiak! Jelentkezzetek a nemzetőrségbe! Vér folyt, drága magyar vér, de győzött a nép forradalma, a népárulók nincsenek már uralmon. De ez nem elég. Amit mérhetetlen áldozattal sikerült kivívni, azt biztosítanunk is kell. Gyertek, álljatok közénk, védjétek, fegyverrel a forradalom szent ügyét. Szükség van minden becsületes magyar hazafira. Az ellenség nem nyugszik. Befurakodik sorainkba, bomlaszt, rombol! Nincs szükségünk sem horthysta, sem rákosista-gerőista restaurációra. Ezekkel szemben akarjuk függetlenségünket, szabadságunkat biztosítani. Hazafiak, polgártársak gyertek, fegyverrel álljatok a rendőrséggel, honvédséggel egyenrangú nemzetőrség soraiba, hogy a forradalom vívmányait őrizzük, óvjuk minden ellenséggel szemben. Védjük meg fegyverrel a kézben népünk békéjét, biztonságát, a forradalmat! Békés Megyei Forradalmi Tanács