Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

kű vagyona elkobzására és 5 évre egyes jogainak gyakorlásától való eltiltásra ítéli. A megyei bíróság a vádlott által 1956. december 19. napjától 1956. de­cember 30. napjáig, valamint 1957. március 4. napjától előzetes letartóztatás­ban töltött időt a kiszabott börtönbüntetésbe teljes egészében beszámítja. A megyei bíróság Szatmári István vádlottat az ellene társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól bűncselek­mény hiánya okából felmenti. A bíróság kötelezi vádlottat, hogy az eddig felmerült 122 Ft-ot és az ez­után esetleg felmerülő bűnügyi költséget az állam részére térítse meg. Indokolás: A megyei bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a követ­kező tényállást állapította meg: Szatmári István vádlott agrárproletár családból származik. Szülei vagyon­talan gazdasági cselédek voltak. Vádlott az elemi iskola egy osztályának elvég­zése után maga is, mint gazdasági cseléd, később pedig, mint földműves nap­számos dolgozott. Házasságkötése után, a harmincas években 8 kat. hold föl­det vásárolt, mely földterületből 1952. évben 1 kat. hold, tagosítás alá került. Jelenleg 7 kat. holdon gazdálkodik. Vádlottat a szegedi nb. [népbíróság] 1949. évben izgatás bűntette miatt 1. hónapi fogházbüntetésre ítélte. E büntetése hátrányos jogkövetkezményei alól, az 1953. 11. tvr. értelmében mentesült. A Hazafias Népfront békési szervezete 1956. október 27. napjának dél­utáni óráira gyűlést hirdetett. E gyűlésre a község vezetőin kívül többek között meghívták vádlottat is, gondolva arra, hogy ez által a község dolgozó parasztsá­ga közvetlenül is képviselve lesz. A gyűlés megtartásának híre rövid időn belül az egész községben elterjedt. Mire a gyűlés megkezdésének időpontja elérke­zett, nagyszámú kíváncsi hallgatósággal telt meg a békési kultúrház nagyterme. De több száz főre tehető azoknak a száma is, akik a hely szűke miatt a kultúr­ház előtt tartózkodtak és hallgatták hangszórón keresztül a gyűlés szónokainak beszédét. Röviddel a gyűlés megkezdése után érkezett a helyszínre Szatmári István vádlott, aki mikor meglátta, hogy Búzás Gábor, a községi tanács elnöke akar beszélni, odaugrott és elkapta Búzás elől a mikrofont, s közben olyan kijelen­tést tett a mikrofonba - szavait Búzás Gáborhoz intézve -, hogy „menj innét, a ti időtök lejárt". Majd a jelenlévő több száz főnyi hallgatóság előtt olyan kije­lentést tett többek között, hogy „kedves magyar testvéreim, mi most forradal­mi tanácsot alakítunk, de kommunisták nélkül. Elég volt a 12 éves kommunis­ta rémuralomból, le kell számolni a kommunistákkal. Nem akarom hallani többé ezt a büdös szót, hogy elvtárs". Vádlottnak erre a kijelentéseire a teremben lévő hallgatóság között hatal­mas hangzavar keletkezett. Több olyan felkiáltás hangzott el a hallgatóság ré-

Next

/
Thumbnails
Contents