Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
szólásra bírták volna vádlottat. Márpedig a röplapok tartalmára már annál is inkább emlékeznie kellett és kell még jelenleg is, mivel azt egymás után 80-nál többször írta le, nem beszélve arról, hogy a röplap szövegét ő fogalmazta meg. Ha a valóság elismerésére sem tudták vádlottat rábírni, úgy nehezen hihető el az, hogy olyan cselekmény elkövetését ismerte el, amit a valóságban nem tett meg. A megyei bíróság tehát a vádlott idevonatkozó nyomozati vallomásának visszavonására nem találta elfogadhatónak ezt az indokot. Ami pedig a röplapok izgató tartalmú szövegeit illeti, ezt Fábián Imre és Fehér László érdektelen tanúk 1 vallomása megnyugtató módon bizonyítja. [...] [...] Horváth Lajos Kurunczi Dezsőné Tarkó Mihály mb. bíró ülnök ülnök Végzés: A fenti ítélet mindkét vádlott tekintetében jogerős és végrehajtható. Gyula, 1957. június hó 27. napján. Horváth mb. bíró Tisztázat a bíró és az ülnökök s. k. aláírásával - BéML - B. 374/1957. A vádirat szerint (1957. június 4., uo.) Márton békési forradalmi újságot is tervezett, erről azonban a forradalmi tanács lebeszélte. Az ítélet meglehetősen súlyos, hiszen primitív röplapok terjesztéséről volt szó... 1 Az „érdektelen" tanúk részt vettek a röplapok szórásában... (ellenük nem is emeltek vádat...). 28. Gyula, 1957. augusztus 29. Megyei bírósági ítélet a békési Juhász György és 22 vádlott-társa ügyében A népköztársaság nevében! A gyulai megyei bíróság Gyulán 1957. évi augusztus 5., 6., 7., 8., 9., 14. és 22-ik napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta és 1957. augusztus hó 29. napján kihirdette a következő ítéletet: