K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)

DOKUMENTUMOK - Egyesületek, hitközségek alapszabályai

Ha valamelyik szavazólapon egy-egy elölj áros ági tisztségre több egyén van megnevezve, mint ahány választható, az e tisztségekre adott szavazatok ér­vénytelenek. Az elöljárósági, választmányi és számvizsgáló bizottsági tagok választása, az időközi választás kivételével 3 évre szól. A választás eredményének megállapítása után a választási elnök a közgyűlés előtt a választás eredményét azonnal'kihirdemi köteles. A jelenlévő megválasztottak azonnal nyilatkoznak a tisztség el vagy el nem fogadásáról, a távollévőt a választási elnök azonnal értesíti és felhívja azzal, hogy 3 napon belül nyilatkozzék, ha a választást el nem fogadja, mert ha nem nyilat­kozik, a választás elfogadottnak tekintendő. Aki a megválasztást el nem fogadja, és a visszautasítást a választási bizottság elnökével közli, annak megválasztása hatálytalanná vált. Ebben az esetben a választási bizottság vagy újabb választásról intézkedik, vagy pedig a soros póttag behívásával töltendő be a visszautasított tisztség. Egy személy csak egy tisztségre választható meg, kivéve az Aggok Otthona elnöke és az egylet gazdasági elnöke. Ezt az állást egy személy is betöltheti. Ha ugyanazt az egyént több tisztségre választják meg, az egyikről lemondani köteles. Míg az elöljáróság összes tisztségeit be nem töltötték, a régi elöljáróság marad a helyén, és ugyancsak a régi választmány működik addig, amíg az új választmánynak legalább 2/3-ad részét meg nem választották. A választási eljárásról jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza a választás helyét, idejét, a választás leírását, eredményét, a leadott szavazatok számának megjelölésével, továbbá az elutasított szavazatokat, utóbbiakat az elutasítási ok megjelölésével. A jegyzőkönyvet a bizottság jelenlévő tagjai és a jegyzőkönyvvezető írják alá. Az újonnan megválasztott tisztikar köteles az ügyek intézését az értesítéstől számított 8 napon belül átvenni. Altalános tisztújítás esetén az új elnök köteles az egész elöljáróságot, a választmányt, a számvizsgáló bizottságot együttes ülésre összehívni, és a megalakulásra őket felhívni. A választás alatt felmerült esetleges szabálytalanságok miatt bármelyik választó birtokon kívül panasszal élhet az illetékes községterületi irodánál. A megokolt panasz a választás napjától számított 8 napon belül az elöljárósághoz adandó be. A panaszt az egylet elöljárósága az anyahitközség elöljárósága útján terjeszti fel a községkerülethez, amely a panaszról végérvényesen határoz. VII. fejezet Az elnök 53. § Az elnök képviseli az egyletet a hatóságok és harmadik személyek irányában, egybehívja és vezeti az elöljárósági, választmányi üléseket és a köz-

Next

/
Thumbnails
Contents