K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)
DOKUMENTUMOK - Egyesületek, hitközségek alapszabályai
a meghívók kibocsátása és a rendes közgyűlés határnapja között legalább 8 nap, a rendkívüli közgyűlés határnapjáig pedig legalább 3 napi időköz legyen. A közgyűlési meghívót a templom, illetőleg imacsarnok, valamint az egyleti székház előcsarnokában ki kell függeszteni, és szombaton az istentisztelet során is kihirdethető. A közgyűlésre az egyletnek minden cselekvőképes tagja meghívandó. A közgyűlés meghívójában feltüntetendő a közgyűlés helye és pontos ideje, valamint a teljes tárgysorozat. Az évi rendes közgyűlés meghívójához mellékelendő a zárószámadás, esetleg az elöljáróság évi jelentése. A közgyűlésen az elöljáróság részéről a tárgysorozatba felvett és a választmány letárgyalta ügyeken kívül csak oly tárgyak, illetve indítványok tárgyalhatók, melyeket legalább 3 nappal a közgyűlés előtt a titkárnak írásban átadtak, feltéve, hogy az ilyen indítványokról határozat hozása a közgyűlés hatáskörébe tartozik. A közgyűlésen résztvehet minden szavazatra jogosult tiszteletbeli és rendes tag. A közgyűlések nyilvánosak és ezeken az elnök elnököl. A közgyűlés csak olyan ügyeket tárgyalhat, amelyeket az alsóbbfokú szervek már előkészítettek. Senki sem vehet részt oly ügy tárgyalásában és eldöntésében, melyben ő maga, házastársa, jegyese, az ő vagy házastársának fel- vagy lemenő ágbeli rokonai, vagy oldalrokonai az elsőfokú unokatestvérig bezárólag, érdekelve vannak; a tárgyaláson azonban jelen lehet. Közgyűlési jegyzőkönyv 45. § A közgyűlésről jegyzőkönyv készítendő, mely tartalmazza a jelenlévők névsorát, a tárgyalt ügyeket, a gyűlés lényeges mozzanatait, a szavazásra feltett kérdéseket, a név szerinti szavazás esetén az igennel vagy nemmel szavazók nevét és a határozatakat. A jegyzőkönyvet az elnök, a jegyzőkönyvvezető és a közgyűlés kiküldötte 3 hitelesítő tag írja alá. A tanácskozás rendje 46. § A közgyűlésen a jelentkezés sorjában minden szavazatra jogosult tag minden tárgyhoz csak egyszer szólhat hozzá. Ujabb felszólalást az elnök engedélyezhet. Elutasító döntésével szemben, a felszólalni kívánók kérésére, a közgyűlés az újabb felszólalást megengedheti. Az indítványozó a zárószó jogán a vita végén újból felszólalhat. Az elnök bármikor felszólalhat. Bármikor szót kérhet az, aki személyes megtámadtatásra válaszolni, az alapszabályokra, az ügyrendre hivatkozni, napirendre térést indítványozni, indítványától elállani, a kérdés feltevéséhez hozzászólani kíván.