K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)

DOKUMENTUMOK - Egyesületek, hitközségek alapszabályai

teleket havonként elhelyezi valamely, a választmány által kijelölt pénzintézetnél. A kiállított utalványokra eszközli a kiadásokat. A pénztárkönyvet, valamint a betétkönyvecskét az ellenőrnek, valamint a választmánynak bármikor előmutatni tartozik és felelős a pénztár pontos kezeléséért. 25. § Ellenőr Az ellenőr az egylet összes bevételeit és kiadásait ellenőrzi. A nyugtákat és utalványokat láttamozza és az egylet ügyleteiről könyvet vezet. 26. § Az egylet vagyona a 3. §-ban előírt bevételekből és adományokból áll. 27. § Az évenként befolyó összeg 80 (nyolcvan) %-a ruhák és könyvek beszer­zésére, 20 (húsz) %-a pedig az alapító tőke gyarapítására fordíttatik. 28. § Azon esetben, ha az egylet az alapszabályokban meghatározott célt és eljárást, illetőleg hatáskörét meg nem tartja, a királyi kormány által, amennyiben további működésének folytatása által az állam, vagy az egyleti tagok vagyoni érdeke veszélyeztetnék, haladéktalanul felfüggesztetik, s a felfüggesztés után el­rendelő szabályos vizsgálat eredményéhez képest végleg fel is oszlattatik, vagy esetleg az alapszabályok legpontosabb megtartására - különben feloszlatás terhe alatt - köteleztetik. 29. § Az egylet feloszlásáról Az egyletet csak olyan közgyűlés oszlathatja fel, mely 20 tag írásbeli kívá­nalmára külön e célra hivatott egybe, és melyen az összes tagok kétharmada a feloszlatást kívánja. 30. § Az egylet feloszlatása esetén a 28. §-ban említett közgyűlése összes vagyonát a békéscsabai status quo izraelita hitközség 1 iskolájának alapítványtevésére fordítja, melyből örök időkig szegény izr. iskolás gyermekek ruháztatnak és könyvekkel elláttatnak, és melyet a hitközség kezel. Kelt Békéscsabán, 19[17]. évi október hó 4-én. dr. Szarnék Ignác elnök

Next

/
Thumbnails
Contents