K. Cseh Edit: A Békés megyei zsidóság történetének levéltári forrásai. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 21. (Gyula, 2002)
DOKUMENTUMOK - A hitközségek mindennapjai
mindnyájan a kerületi elöljáróság kezeibe azonnal fogadást tesznek. Kisebb kerületekben csak 12 tag sorsoltatik ki bírónak, kik azonban az egész éven át működnek. Előforduló per esetében mindenik fél jogában áll a bírák közöl hármat kijelölni, kik a fennforgó esetben nem bíráskodhatnak. A többi hat az elnök vagy helyettesével képezi a községkerületi bíróságot. Ha egyik vagy másik bírósági tag a per által érdekelve van, úgy helyébe a másik osztályból, ott pedig, hol csak 12 bíró lett kisorsolva, a többi képviselők sorából sorshúzás útján helyettes választandó. 67. § A községkerületi bíróság a peres ügyeket rendszerint ott s akkor tárgyalja és intézi el, hol mikor éppen a kerületi képviselet összegyűl. A bíróság mindazonáltal a peres felek folyamodására ezen időn kívül is a bírósági elnök lakhelyére, vagy ha valamely község és annak egy része között támadt per, e peres község is összehívatnánk és működhetik, mely esetben a pervesztes fél a felmerült utazási és egyéb költségeket viselni tartozik. 68. § v A községkerületi bíróság tárgyalásai nyilvánosak; érvényes határozat hozatalára legalább öt tagnak jelenléte szükséges. Az ítéletek a feleknek írásban és indokoltan kiszolgáltatandók, teljes jogerővel bírnak, s ellenük felfolyamodásnak helye nincsen. A kerületi elnökök gyűlése 69. § A kerületi elnökök évenkint egyszer spedig március hóban Pesten gyűlnek össze, s ezen ülési időre kebelekből elnököt s elnöki helyettest választanak. Ha a községkerületi képviselőségek egyharmada a kerületi elnökök rendkívüli egybegyűlését kívánná, s ezt a múlt ülés alkalmával megválasztott elnökkel vagy helyettesével írásban tudatják, ez a kerületi elnökök ülését legföljebb egy hó alatt egybehívandja, hol ismét új elnök és elnöki helyettes választatik. 70. § Az egybegyűlt elnökök hatásköréhez következő tárgyak tartoznak: a) az izr. országos iskolai alap kezelésének ellenőrzése az erre nézve megállapított szabályzat értelmében és jelentéstétel eziránt az izr. orsz. egyetemes gyűléshez; b) a rendszerint három évenkint vagy szükség esetében tartandó rendkívüli orsz. egyetemes gyűlés egybehívása, mely utóbbihoz azonban legalább a kerületi képviseletek felének beleegyezése kívántatik; c) közös költségen felállított, fenntartott vagy segélyezett izr. orsz. tan- és jótékonysági intézetek fölötti felügyelet, az eziránt megállapított szabályok vagy az egyetemes gyűlés egyes határozatai értelmében;