Jároli József: Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 20. (Gyula, 1998)

Dokumentumok - A felszabadult jobbágyok és a volt földesurak ellentétei, parasztmozgalmak 1848 tavaszán és őszén

minekutána a kiküldetett Uradalmi Tiszt a Templom előtt közhírré tétette, hogy minden házas zsellér az uradalmi írószobába jelenjen meg, hogy az elöljáróságnak minden ezen dolog iránt lehető ellenvetését, vagy kifogását elkerülhesse, két esküdt embert maga mellé vett s ezeknek jelenlétében ezen ./. alatt alázatosan itt mellékelt házas zsellérek névsorát készítette, melyből — noha ezen alkalommal vagy egy más okból meg nemjelenhetők sokan kimaradtak — mégis világosan kitetszett, hogy nem 17-en, mint az elöljáróság előadta, hanem 310-en Íratták fel neveiket avégett, hogy a mi számunkra adatott legelő a földes gazdákétól különösítessék el, s számunkra vágattassék ki, hogy így már valahára mi is annak valami hasznát vehessük, mert különben azt sem tudjuk hogy miért szolgáljuk mi az Uraságnak a tőlünk szorosan megkívántató évenkénti 18 gyalog napokat, mivel a háztól megfizetjük az egy ezüst forintot, az egyvékás kenderföld terméséből pedig, mikor azt használhatjuk, kiadjuk a dézsmát, eszerént tehát, ha mi nem használhatjuk az uraság által számunkra kiadott legelőt, csak azért szolgáljuk évenként a 18 gyalog napokat, hogy az Istentől ingyen adatott levegőt az Uraság földjén szívjuk.1

Ezen mi számunkra az Uraság által kiadott legelőnek elkiilönözését egyenesen csak az elöljáróság ellenzi, de vajon van-é jussa hozzá, hogy mi a magunkétól megfoszthassunk? Úgy hisszük, hogy nincs, ezt nem egyéb okból cselekszi, hanem egyenesen abból, hogy mivel mind az elöljárók, mind a földdel bíró közlakosok között számosán találtatnak olyanok, kik mind vagy lábasjószágokat, mind különösen juhokat nem a birtokokban levő földnek mennyiségéhez, hanem sokkal tetemesebb számban tartanak, tehát, hogy a mi — kik, kivévén néhány juhászt, semmi lábasjószágot nem tartunk —legelőnket használják, mi pedig abból való kizárattatásunk által tetemesen károsítassunk, mert feltévén azt, hogy ha mi a magunk legelőjét vagy egy vagy más okból nem minden, hanem csak harmadik vagy negyedik évben használhattuk volna is, mégis már 14 évek alatt nem kénteleníttettünk volna annyi károsodásokat látni, mint amennyit szenvedtünk: ha a földes gazdáknak némely része nagyobb számmal szeret mind nagyobb, apróbb lábas jószágot tartani, mint amennyi földének mennyiségéhez illene, hogy abból több hasznot vehessen be, azt ne a mi legelőnkön tartsa, a mi kirekesztésünkkel, hanem tartsa pénzen váltott legelőn, vagy ha ez néki ínye szerént nem esne, tartson csak annyit, amennyi földéhez képest aránylagos, de mi nekik a magunkét ingyen használásra nem engedhetjük.

Több minden alap nélkül való előadásaik közt azt mondják az elöljárók, hogy míg a per, vagy békés úton, vagy törvényesen kimondandó ítélettel el nem dűl, addig a mi számunkra az Uraság által kiadott legelő ne különöztessék el, de mi okon hátráltatná ez a miénknek, a földes gazdékétól való elkülönözését, s annak mi általunk való használását? csak azért, hogy addig a mi tetemes károsodásunkkal a földes gazdák használják a miénket, hiszen ezáltal mi a pert sem nem késleltetjük, sem elébb nem mozdítjuk, s akármerre dűl is az el, akkor is csak annyival kell nékünk megelégedni, amennyi már ezelőtt 14 évekkel kiadatott, mert azt bizonyosan tudjuk, hogy a törvény által meghatározott mennyiségnél több nem adatik, de kevesebb sem adat- hatik annál, amennyit már az Uraság kiadott.

109