Jároli József: Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 20. (Gyula, 1998)
Dokumentumok - A népképviseleti országgyűlési választások 1848 nyarán
fel nem szólítottak volna, bár így is lemondván, megmutattam, hogy nem isik vísik2 úgy lelkem utána, hogy ha az egész nép bizalmát bennem nem helyezi, akkor is elvállaljam a követséget. Felmentem azért jún. 26. a követválasztási helyre. Itt azon néhány úr, kiknek, ha szükség kívánja, majd neveiket is kiírom, hogy ismerje, lássa a nép, és gyönyörködjék bennök: egyik a nép közé ment és ott gyalázatos rágalmakkal igyekezett a népet tőlem elcsábítni, mint sok bizonyítványok vannak. Egy főtiszt sürgetett, hogy mondjak le. Egy éltes, de azért szörnyű mérges öreg táblabíró pedig így támadott meg, mert ő, mint egyházi főnök is lábkapcájának tartja a papot. „Mit gondol, megint bolondot csinált már, ilyen embert követnek küldeni, szégyelje magát gyalázatos, orra tőle foghagymás stb.” No csak ítéljék meg kendtek, lehet-e ilyen beszédre el nem kedvetlenedni? hiszen ez az úr már ki is mondta, hogy szedjem vegyem a sátorfát, menjek amerre látok, mert ő ugyan egész életében még egy forintot se adott egyházi adóba, de azért azon papot, kit csaknem ötezer szegény ember tart, egy szavával elcsapná —ha rajta állana. Hiszem, hogy az új törvény az ilyen apró zsarnokoktól csak megmenti már az eklésiát, mert hej! tudják a reformált gyulaiak, hogy mikor a szegény nép a maga jussait védelmezte, elnevezte a gyűlést ostoba paraszt pimasz rüpőköknek. Hej tudnék még sokat mondani, de csak hallgatok még, majd meglátom megtér-e, azért még nevét sem mondom most meg. Elég az hozzá azonban, hogy miután az ilyen jó urak annyira jogukat tartják tán még életem fölött is rendelkezni, és elkedvetlenedve lemondottam a követségről. De elmondtam az egész nép előtt, mely választásra egybegyűlt, hogy itt a törvény sértve van, az egyenlőség, szabadság, melyet oly jól tudnak szájukon pengetni, lábbal tapodva, s mert oly jól tudnak üldözni, én lemondok. S bár a nép, mely bennem bízott, kárhoztatott, hogy mért élek vissza bizalmukkal az által, hogy még szavazás (voksolás) előtt lemondtam, említém nekik, hogy én azon urak üldözését ki nem állhatom, hanem az országgyűlési követválasztási jegyzőkönyvet vezető tollnokra bíztam, hogy ez, amit itt leírtam, s amit a nép előtt is elmondtam, törvény szerint írja meg, és az 1848. évi V-ik törvény 43-ik paragrafus szerint a belügyministernekjuttassa kezéhez. Mert ha tekintetes urak megtámadnak egy papot, valyon egy szegény földművest fel engednének-e menni? így hazugság lesz a szabadság és egyenlőség, és mondják ki, hogy ők szájukon mást hordoznak, szívökben mást éreznek. — Hej pedig ez éppen nem szép dolog! Némelyek csak azért nem hagyják helybe, hogy pap menne követnek, mert az nem készült törvényhozásra. Ebből a következik, hogy orvos sem mehet, katona, mesterember, művész sem mehet, mert hiszen az sem készült törvényhozásra. Csak a prókátort gondolják tehát, vagy vármegye tisztjét, hogy az tud törvényt hozni. Hogy esik mégis, hogy a legműveltebb francia nép országgyűlésén most is több van negyven orvosnál? Hiszen ha azt nézzük, a magyar országgyűlésen is mindenkor voltak alsó, felső táblán papok, még pedig ugyan nsgy hatalommal. Azt mondják ugyan sokan, hogy éppen a papok csináltak legtöbb bajt. Csináltak biz azok, de éppen azért, mert magok voltak egy felekezetbeliek, pedig ha pápista pap van ott, kellene ott lenni lutherán, görög, refomált, zsidó papnak is, a volna az igazság. Egyébiránt, 105
