Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995)

Szita László: Dokumentumok

33. 1691. szeptember 30. Ludwig Baaden jelentése Leopold császárnak a bánhalmi hadi táborból a Nagyvárad elleni előrenyomulásról, a térség topográfiai viszonyairól, serege létszámáról Mindenekfeletti Felség Kegyes Császárom! Utolsó jelentésem óta, amelyet az elmúlt hónap 23-án írtam, legalázato­sabban közölve Őfelségéddel az eddig történteket, most azt jelenthetem, hogy azóta alig változott a helyzet, és alig történtek említésre méltó események. Ez az oka, hogy adós maradtam folyamatos jelentéstételemmel, amelyet most behozni igyekszem. A rám bízott hadsereg folyó hó 27-én elérte a Tiszát és jelenleg Bánhalma mellett táborozik, ahonnan, ha Isten megsegít, és az időjárás kedvező marad, a következő hónap (október) 9-én vagy 10-én nem messze leszünk Nagyváradtól. Legalább is ezt remélem terveim szerint. A hadseregnek az a része, amely gróf von Auersberg parancsnoksága alatt áll, és amely széltében-hosszában elterülő mocsarakon kell, hogy keresztül hatoljon, meglehetősen nehezen telj esíti ezt a feladatot. Hozzá kell szokniok ehhez az elátkozott vidékhez, utat kell törniök rajta, hogy a végére érjenek minél kevesebb megbetegedés és veszteség nélkül. Különösen nehéz a tüzérség előrehaladása. A lőporos hordók szállítása és más tüzérségi felszerelések hurcolása mind lassítja az előrehaladást, mégis szerencsénk volt azzal, hogy a lőporos hordókat sikerült épségben áthordani ezen a területen és a lövegek legna­gyobb részét is. A szerencsés átszállítás sikere herceg Vaudemont ügyességének köszön­hető, azonkívül az élelmiszer-utánpótlás komisszáriusának, Vorster tábor­noknak, akinek 900 ember áll rendelkezésére feladatának végrehajtásához, azonkívül 10 nehéz ágyú és hét mozsár és nagy mennyiségű élelmiszer­készlet, amelyet a Szolnok melletti raktárakban helyeztünk el, ahonnan ide vagy máshová való elszállítása kedvező és sürgős esetekben biztosítottnak látszik. Most pár napi pihenőt tartunk és bevárjuk, hogy megérkezzék Pater Gabriel, aki az ő gyújtóbombáival, kézigránátaival Debrecen környékén 96

Next

/
Thumbnails
Contents