Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995)
Szita László: Dokumentumok
a császáriaknak lehetőséget adott ekkor arra, hogy nagy pusztítást végezzenek közöttük. A győzelem Orlich oldalán volt, de ebben a pillanatban még nem volt tanácsos 60 lovasával a barbárok nyomába erednie. Az ellenség, amely közben mintegy 400 főre szaporodott, az erdőbe húzódott vissza. A józan ész azt tanácsolta, hogy az idevonuló összes keresztény csapat egyesüljön, igaz, a muzulmánok így kivonták magukat a készülő harapófogóból, s megmentették magukat a teljes pusztulástól. Mikor a 80 lovas elővéd megjelent, Orlich látta és felismerte a jóakaratot, de egyúttal az is vidámságra adott okot, hogy a segítség egy része a katonai hangszerektől eredt. Egy órával ezután maga Veter óni is megjelent csapataival a harc helyszínén, üdvözölte Orlichot, és majdnem Csanádig kísérte, ahol én életemben végső búcsút mondtam neki. Az igazságnak tartozunk annyival, hogy leírjam, a Gyula felől indított egy svadron lovashajdúval Laktól egy mérföldre találkoztunk, így az ismeretlen pásztor becsülettel elvégezte küldetését. Orlich visszafordítottaőket../' Egykorú másolat.) Karlsruhe. GLA 46/3713. A kézirat eredeti címe: Annotationes und Reflexionen der gloriosen Kaiserl.: Waffen in Ungarn und Siebenbürgen in Jahr 1689 unter Veterani, Markgraf Louis v. Baaden, Heissler Piccolomini und Guido Starhemberg Von Monat Juli 1689 bis 20 August 1690. 16. 1689. július 17. GrófBercsény Miklós levele Esterházi Pálhoz, amelyben Nagyvárad blokádjára is utalást tesz Méltósághos herczegh nekem mindenkori Kegyelmes Uram! Nagy alázatossággal vettem Herczegséged méltósághos levelét edgyütt Groff Homonnainé Asszonyom levelének páriáival, Való dolog Kegyelmes Uram, az mint alázatosan jelentettem is Herczegségednek, nem kis kérdésű Concractusok azok, mindazonáltal mivel már az Herczegséged, Egri püspök uram által való méltósághos parancsolattyának engedelmeskedvén, mind Ketten megh alkuttunk minden eddigh való kérdésekről, azért azon Herczegséged megh fizetése éppen felébe háromlott rám, kívül többül 71