Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995)

Szita László: Dokumentumok

így a szorosan egymás mellett sorakozó házakban olyan tűz keletkezett, hogy az éjszaka folyamán semmi mást nem kezdhettünk, csak a tűzvészt oltottuk. Másnap a le nem égett utcák fedezékében az erődig nyomultunk előre és mindjárt állást is foglaltunk ott, fedezékeket és utakat építettünk, hogy a mozsárágyúkat szorosan az árok mentén felállíthassuk, mikor pedig délután 4 órakor minden elkészült, azonnal néhány bombát és lobgolyót lőttünk be, melyek a szűk hely és az emberek, valamint a benn lévő állatok nagy száma miatt leírhatatlanul nagy kárt okoztak. Az ellenség így arra kényszerült, hogy megállapodást kössön, mely csak úgy került elfogadásra, hogy a fegyverforgató katonaság valamennyi javával fogság­ba esik, míg a nők, a gyerekek és a 80. életévét betöltött férfinép számára szabad elvonulás engedélyeztetik kíséret mellett Temesvárra A teljes he­lyőrség, mely több mint 2000 főt számlált, valamint 3000 nő és gyermek e hó 21-én kivonult a várból. Benn 18 ágyút, 700 mázsa ólmot, 200 mázsa puskaport, nagy mennyiségű golyót és közel 500 mérő gabonát találtunk, mely az erődben maradt. A törökök vagyona a tisztek a többi zsákmány, így a lovak, marhák és más egyéb a közkatonák közt került felosztásra. (Egykorú nyomtatvány.) München. Ordentliche Wöchentliche Post-Zeitungen/dieses 1688. Jahrs, den. 17. julii. Num. XXIX./Auß dem lager vor Lippa/vom 30. Junii. 1 Lippa ostromáról és elfoglalásáról, valamint a kapitulációról lásd e kötet 10. számú, 1688. július l-jén kelt dokumentumot. 12. 1688. augusztus 1. Folytatólagos hadibeszámoló a császári főhadsereg Belgrád elleni előrenyomulá­sáról, Gyula elleni akcióról A naplószerű dokumentum 1688. július 10-ével indul, és részletesen beszámol az előrenyomuló seregről. 10-én Illókon táboroztak, Pétervárad és Karlócán folytatják a menetet. SerenP tábornok bajor szolgálatban, magyar ezredével Vucinhoz nyo­mult előre. 17-én Belniznál táboroztak. 16-18-a között Pétervára dot és környékét derítették fel. Csáky tábornok 2 magyar huszárjaival Belgrádot derítette fel. Majd a jelentés a következőket tartalmazza, benne gyulai vonatkozást is: 66

Next

/
Thumbnails
Contents