Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995)
II. Gyula felszabadulása a török uralom alól
hogy ez „...súlyos dolog, mert Gyula új erőre kapott..." 6 Ludwig Baaden őrgróf, értesülve a török sikerekről, a császárnak írt október 22-i levelében sürgeti a Gyula elleni hadjáratot. Nagy veszélyt lát abban, ha Gyula megerősítése, Jenő és Lippa védőinek támogatása e térségben stratégiailag kedvező helyzetbe hozza a törököket. — „ A Maros feletti uralmat meg kell erősíteni. Gyula elfoglalását kulcskérdésnek tartom..." 7 — írta. Többek között ezért is támogatta a Heissler-féle hadtest további fejlesztését, amely ekkor már 10 300 emberből állott. A harmaduk sikeres konvoj október 20-21-e között jutott Gyulára. Egy varasdi futár viszont a hó közepére datálta az összecsapást, amelynek során a császári sószállító dereglyék is veszteséget szenvedtek. Élelmek, muníció, sőt új török legénység is bejutott Gyulára. 8 A sikerek megnövelték a törökök önbizalmát, és a nagyvezír a folyamatos konvoj akciókhoz 1000 jó lovast adott, állandó bevetésüket is finanszírozta: nem kellett Temesvárnak állni a költségeket. A velencei követi jelentésekből láthatjuk, hogy a szállítások folyamatosak lettek Gyulára; élelemmel és munícióval úgy ellátták, hogy az később nagy gondot okozott a császári haderőnek. Ezért a blokád erőteljes kiépítését hangsúlyozta Alexander Zen, s talán ő az első, aki a teljes körülzárás szükségességét világosan megfogalmazta. 9 A harmadikkonvojt sikertelen akció követte 1693 január közepén. Temesvár kísérelt meg - sajátos módon - élelmet szállítani Gyulára. 600 török lovas, aki 30 kocsinak biztosított védelmet, a még létező Gyula környéki falvakat akarta megsarcolni és az így rabolt élelmet a városba juttatni. A csapatot teljesen szétverték a császáriak és mindent elzsákmányoltak tőlük. 10 Az akció Temesvártól másfél mérföldre történt, tehát csak kísérletnek tekinthető. A negyedik konvoj útjáról két jelentés számolt be. A március 4-i bécsi haditudósítás szerint 300 szpáhi egy-egy vezeték lovon sikeresen lisztet szállított Gyulára. Valószínűleg ugyanezt az akciót írja le egy Világosból küldött tudósítás, amely szerint 300 lovas 500 zsák lisztet juttatott a várba. 11 1693 végére a Maros-vonal császári ellenőrzésében jelentős siker következett be. Még májusban Donát Heissler visszafoglalja (Boros)Jenőt, ezt 6 Bécs. Kriegsarchiv AFA 1692.10-29. 7 Karlsruhe GLA kreissachen 46/3722. 8 Bécs. Extract Schreiben 1692. november 1. 9 Bécs ÖStA Dispacci del'Ambasciator Veneto in Germania Girolamo Verlieret Alexandra Zen. 10 München. Mercurii Relation... 1693. január 31. 11 München. Mercurii Relation... 1693. március 21. 36