Bél Mátyás: Békés vármegye leírása – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 18. (Gyula, 1993)
Általános rész - II. Politikai szakasz. Békés vármegye lakosai és tisztségviselői
valamelyes hasznot hajtanak a lakosságnak.** Tudniillik már mindjobban szokássá válik, hogy bécsi élésfelvásárlók a Tiszán átkelve, egészen idáig eljönnek, s olcsón megveszik a vadat, hogy majd a városban haszonnal adják el. Keresett áru a teknősbéka is, úgyhogy szekérszámra szállítják el innen, s erre annál szívesebben vállalkoznak a lakosok, mivel undorodnak ettől a csemegétől. 41 III.§ Nem nehéz értelmezni a lakosság soraiban élő szokásokat és erkölcsöket. A magyaroknak megvan a sajátos életformájuk, s mennél közelebb áll még a régi hagyományokhoz, annál távolabb esik attól a romlástól, amely az idegenek utánzása következtében mindinkább érvényesül. Nem kétséges, hogy a magyar nyelvet a bihariaké után itt beszélik a legtisztábban, ha leszámítjuk azt a két helységet, ahol keveredik a magyar, az oláh meg a rác nyelv. 42 Szükséges is, hogy ragaszkodjanak a jövevények a maguk nyelvéhez, éppen nyelvük jövőbeli tisztasága érdekében. Az oláhok életvitele és erkölcse egyaránt elmaradott, amint azt már másutt is kifejtettük. 43 A rácok életvitele is olyan, hogy benne eredetük leghalványabb nyomait sem fedezhetjük fel. Mindkét nemzetiségnek a magyar viselet tetszik, az övék azonban igénytelenebb, mint a mi népünké. A szlovákokéinál egyszerűbb pedig el sem képzelhető, ámde - szomszédaik szokása szerint - ők is mindjobban levetkezik sajátságaikat. A cigányságról, erről a kóborláshoz és tolvajláshoz szokott népről szándékosan hallgatunk; ha valamit elismerhetünk bennük, az az, hogy faluról falura vándorolva, kovácsmesterséget folytatnak; 44 hiszen Vulcanus 45 eme fiain kívül nincs más mesterember ebben az országrészben. 46 Tagadhatatlan, hogy. ha a lakosság lélekszáma megháromszorozódhatna, mindenekelőtt az említett vonatkozásban szorulna pótlásra ez a vidék. Magyarország nem termőföldben szenved hiányt, hanem lakosságának lélekszáma csekély. IV.§ A török kiűzése után egy ideig katonai elöljárónak engedelmeskedett ez a tartomány, minthogy nem voltak, akik parancsoljanak, sem akik engedelmeskedjenek. Hiszen az egész vidék lakatlan pusztasággá vált. Végül is idehozott telepesekkel ** A vadászat és a téli madarászat valame- foglalkozónak, lyest kevesebb hasznot hoz a vele A magyarok sajátos szokásai Az oláhokéi A rácokéi A szlovákokéi A cigányok természete A vármegye (egykor katonai) tisztségviselői 12