Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

Ha ehhez kedve van, csináljon egy kis vázlatot, majd én megteszem arra a magam megjegyzéseit, és kíváncsi vagyok, milyen pontban tudunk találkozni. Mert így csak kritizálunk, káromkodunk, de nem jelöljük meg az utat, hogy merre kellene elindulni, és hova kellene eljutni. Más: A Buday-metszetek dolgában teljességgel igaza van. Én nem is ezt akartam. Jólesett látnom, hogy van ez a szegedi agrársettlementmozgalom,

17 s véletlenül valakitől jó információkat kaptam felőlük. Azt gondoltam, hogy ha akad 1933-ban egy kis egyetemi csoport, amely nemcsak gumibotot lóbál, és nem a tanulás megtagadásában látja azt a hatalmi fegyvert, amellyel hatni próbál, és amellyel a jövőre készül, hanem komolyan vesz valamit, és éppen a parasztprobléma felé indul el, akkor nekem azt támogatnom kell. így ajánlottam fel, hogy megcsinálok nekik egy könyvet. Hosszú volna elmesélni, hogy miért és hogyan lett belőle éppen ez a könyv, egy Ön előtt ismeretlen pesti úrnak köszönhetem, aki grafikában csinál, és egy kissé elvette a szájam ízét, hogy egy ifjúsági mozgalom vezére ezt a támogatást a saját könyvének kihozására használja fel. De hát én ígéreteket nagyon meg szoktam tartani, s ezért ígérek nagyon nehezen. Most feltettem a kérdést, hogy ha a könyv sikerül üzletileg, mi jut belőle a mozgalomnak. - Igaza van abban is, hogy a fametszetek nagy része blöff és rutinmunka, egy-két ötlet variálása, és hiányzik belőle az, ami nélkül nem jut előre valaki: nem tanul a művész, s nem ismeri azt az igazságot, hogy Genie ist Fleiss

18

, s ez nem azt jelenti, hogy sok fát kell metszeni. Mert akkor ezt favágással is el lehetne intézni. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. A Hungária-féle cikknek

19 az a baja, hogy ködben látok egy területet, amelyen nagyjában tájékozódom, de nincsen időm arra, hogy a térképészet módszerével megcsináljam róla az eredeti és részletes terepfelvételt. Nekem az a nagy bajom, hogy annyit már tudok, hogy a tipográfiát nem lehet kitépni a szellemtörténeti miliőből, de nincsen időm és lehetőségem arra, hogy megtanuljam azt a rengeteg mindent, amihez erre szükség volna. Nagy-nagy baj viszont az, hogy azoknak meg, akiknek ez volna vagy ez lehetne a mesterségük, nincs ahhoz Blikkjük,

a0 vizuális élményképességük, művészi kultúrájuk és szakértelmük, hogy átlássák a területet és felismerjék a tájékozódás fő irányait. Tehát el sem indulnak semerre. A cikk elején megadom magamnak a felmentvényt akkor, amikor utalok arra, hogy ezt a dolgot meg kellene csinálni, és így nem akarok egyebet, mint rámutatván ezekre a nagy összefüggésekre, megkíséreljem ébreszteni a hályogoperáló kovácsok lelkiismeretét. Mindig kiderül, hogy nem lehet, mert nincs nekik. A pihenést nem úgy értettem, hogy el kellene menni pihenni, hanem úgy, hogy itthon kellene kevesebbet dolgozni. Az elmenésnek egy igen-igen nagy baja van. Ha hazajövök és itt találom a tele íróasztalt, egyhónapi hivatalos lapot, a rengeteg okvetlen átolvasandó rendeletet és az el nem végzett munkát (nem az enyémet), másnap fáradtabb vagyok, mint ahogy elmentem. Mi most nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Ügy érezzük, nem volna jó és okos a gyerekeket tovább itthon tartani. Okosak, értelmesek, egészségesek, fejlett érdeklődésűek, frissen gondolkoznak, elfogulatlan, jó és bátor a fellépésük, semmiféle baj nincsen, de valahogy talán nem ismerik eléggé az életet, s nem merjük ennek a felelősségét tovább vállalni. Internátusba nem akarjuk adni őket, mert ezt mesterkélt környezetnek tartjuk, nem az életnek. És hol talál az ember ma polgári családot, amelyikre nyugodtan rá meri bízni ezt a két gyereket, akikben minden jövőnk összpontosul? Azt se tudjuk elképzelni, mit fogunk itthon csinálni nélkülük? Az Asszony szegény, teljesen elveszítené élete ér84