Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

H [Gyoma], [i9]22. július io. Kedves Barátom! Megkaptam szíves levelét, s természetesen azonnal elküldtem b. címére az Ady-köny­vet, amelyben ön is ki^van szerkesztve egy éjszakai kimaradás kapcsán. ­így hát illik is, hogy kapjon belőle. ­B. megjegyzéseit egyébként érdeklődéssel vettem tudomásul. A helyzet azonban egyre súlyosbodik, ismeretlen közgazdasági veszedelmek előszelét érzem, s így kénytelen vagyok a legnagyobb fokú rezerváltsággal eljárni összes dolgaimban. - így azt sem tudom, hogy mostani készülő kiadványaim lebonyolítása után foglalkozhatom-e még kiadással? Malitól én is régen nem kaptam semmi hírt, s így nem tudom, ott van-e még. Való­színű, hogy ebben a melegben inkább otthon marad, minthogy Bécsbe menjen. A viszontlátásig sokszor üdvözli önöket régi hívük [Kner Imre] Gépirati levélmásolat, i f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 27. IS Szekszárd, 1922. júli. 15. Kedves Barátom, a szép Ady-könyvet köszönöm, nagyon köszönöm, amint megint Dombóváron leszek (úgy gondolom: jövő hét közepén), írok is róla. Közben itt szereztem Önnek egy kun­csaftot. Kérem, küldje el a „Klasszikusok" teljes sorozatát (fűzve), a „Három csepke könyveket" utánvét mellett e címre: Nt. Gödé Lajos ref. lelkész, Szekszárd. Egyúttal mellékeljen, ha még van belőle, egy idei almanachot s prospektust publikációiról. Egy legutolsó prospektusában olvastam, hogy eddigi kiadványainak ára is föl fog menni. Sze­retném, ha a fönt nevezett könyveket még az eddig érvényben volt áron küldhetné meg Gödé barátomnak - persze, csak úgy, ha lehet. Mi hétfőig leszünk itt, akkor még 2-3 napot a Sárközben töltünk, s onnan haza. Szíves üdvözlettel Fülep Lajos Tintával írt, autográf, postai levelezőlap, 1 f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 28. I6 [Gyoma], [i9]22. július 19-én. Kedves Barátom! Örülök, ha sikerült örömet szereznem az Ady-könyvvel. Szép is a könyv, s elég jól fogy is, csak az a kár, hogy nehezen tudunk vele eljutni a megszállott területre. 32

Next

/
Thumbnails
Contents