Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Függelék (Kner Imréné, Kner Mihály, Kner Zsuzsa levelei Fülep Lajoshoz)

munkanélküliségtől, mert nagy kínálat van emberben a szakmában, elhelyezkedni nem tudnának. A magunk szempontja csak másodsorban jöhet, amennyiben a törvények értel­mében úgyis meg vagyunk fosztva minden lehetőségtől, tehát emberbaráti szempontokat kell elsősorban tekintenünk. Mi, Zsuzsa és én már teljesen beleéltük magunkat ebbe a tervbe, nem lévén semmi más lehetőség arra, hogy Apáink örökét megőrizhessük. Rövid idő alatt csak a falak maradnának Gyomán. Kérlek, gondolkozz a dolgon, szép nyugod­tan, tárgyilagosan, és mindig arra gondolj, hogy egyet nem vehetnek el tőlünk, s ez az, hogy mi a síron túl is csak együtt maradhatunk, és minden erőnkből arra fogunk törekedni, hogy építsünk a haza javára és a magunk boldogulására. A jó Isten áldása legyen Rajtad. Mihály fiunk nagyon jól van Törökbálinton. Zsuzsa hallatlan igyekezettel dolgozik a raktárban Teréz mellett, és nagyon sok dicséretet kap. Hétfőtől 6 órát dolgozunk az üzemben. A tervnek azért kell hamarosan dűlőre jutni, mert a pénzünk erősen fogy! A heti sze­mélyzetfizetések és a terhek nagyon emésztenek. Gépirat. MTAK Kézirattár, Ms 4588/157. I-II. 2 f. 1 Bernáth Gyula a Kner-nyomda alkalmazottja volt, aki korábban átment a konkurrens Stá­diumhoz. 2 Báthory Hüttner János (1896-1954) - A Stádium Sajtóvállalat egyik megalapítója, üv. igazga­tója, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. vezérigazgatója. Több lap és folyóirat fölött diszponált. 3 Zsilinszky Gábor (1888-1953) - a Péti Nitrogén Rt. alelnöke, a Stádium vezérigazgatója 1920-tól. A GYOSZ alelnöke. Bajcsy-Zsilinszky Endre testvére. Gyakorlatilag az akkoron dívó zsa­rolási eljárások egyike zajlott le. A közigazgatási nyomtatványokban is érdekelt Stádium korábban is meglehetősen gátlástalan konkurrense volt a Kner-nyomdának. 4 Wagner Péter az üzem főkönyvelője, aki bírta Kner Imre és a család bizalmát. 5 Egyetlen szót - élő személyek iránti tapintatból elhagytunk. 8 KNER IMRÉNÉ FÜLEP LAJOSHOZ Gyoma, [1944]. máj. 14. Nagytiszteletű Uram! Űj cím: Sárvár. Toloncház. - Közben elköltöztem régi otthonomból. Mindent köny­nyen viseltem, mert azt hittem, ő jól van. Ez az újabb dolog nagyon lesújtott. - Most nem tudok többet írni, leltár, gondok stb. A jó Ég áldja, minden-minden jót, sok szere­tettel K.[ner Imréné] Autográf, fekete tintával írt levelezőlap. MTAK Kézirattár, Ms 4588/158. 1 f. 261

Next

/
Thumbnails
Contents