Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

amiért egy ideig megint érdemes küszködni. Szeretettel és köszönettel várom válaszodat, régi barátod Kner Imre A levél gépirat, autográf aláírással, K. I. emblémás levélpapírján. MTAK Kézirattár, Ms 4588/148. 1 f. Ugyanerről a levélről másolati példány: BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 326-327. 1 Kelemen Lajos I67 Z[engő]V[árkony], [i9]44- II. 28. Kedves Barátom, igen nehéz feladatot róttál rám a lelkiatyasággal, mikor magam is iszonyattal olvasom, ami naponként történik. S azért is, mert aligha fogadod el argumentumaimat. Pedig a kívülálló ilyen dologban jobban lát. Megismétlem, amit, azt hiszem, máskor is írtam már Neked, hogy helyzeted s jövődet éppenséggel nem látom olyan rossznak, mint Te. Éspedig nem azért, mert mindenki rendesen kisebbnek látja a másét, mint a sajátját; ahogy ha egy várkonyinak valaki, aki halálos veszedelemben vagy betegségben volt, elmondani próbálja, a várkonyi legyint, hogy az semmi, de hát őneki milyen baja volt, fájt a foga, vagy elesett, és majdnem eltörte a lábát; nem, én nagyon jól tudom, hogy az én helyzetem össze se hasonlítható a Tiéddel, engem legfeljebb agyonvernek, s kész, nagyon jól tudom, Rajtad mennyi a gond és felelősség - mégis az az érzésem, hogy mind meg fogod úszni vállalatostól. A „példaképpen feláldoztatás"-nak, azt hiszem, éppen az ellenkezőjére fog fordulni a sors. Olyan idő jöhet, s ez a valószínűbb, amikor Titeket zászlóként fognak lobogtatni, annak bizonyságául, hogy lám, itt mekkora a kultúra és az emberség. Nem állítom, hogy így lesz, mert minden történhet és mindennek az ellenkezője, mégis, a Knercéget olyan intézménynek tartom, amelyik minden veszedelem és esetleges felfordulás közt fenn fog maradni. Hogy sokat kell tűrni, szenvedni, törődni, harcolni és dolgozni, az lehet, sőt bizonyos, de ha sok minden el fog is merülni, Ti nem. És abban is hiszek, hogy egyénileg bírni fogod. Ha az ember előre tudná, mi lesz, azt mondaná, lehetetlen elbírnia; én mentem már át olyan dolgokon, amikre ha most visszagondolok, azt mondom, lehetetlen, ezt lehetetlenség elbírni, s nem értem, mégis hogy bírhattam el; akkor mondta is nem egy, hogy nem fogom elbírni; s mégis úgy van, ez az igazság, a teherrel arányban nő az ember ereje, s mikor van miért, a lelkileg élő ember rnindenre képes. Nincs lehetetlen. Sok kárba veszett idő és áldozat, sajnos, az van, de az ember meg tudja tartani a posztját. Az az eshetőség, melyről azt mondod, csak csoda teremtheti, a legreálisabb csoda, az, amelyikre feltétlenül lehet számítani. Ez az a csoda, mely egész bizonyosan megtörténik. Semmi se olyan bizonyos, mint ez. Előző leveledre késtem a válasszal, valami sürgős dologban voltam, s vagyok is, de én is azt gondolom róla, amit írsz, hogy ezekről majd alkalmilag beszélgetni kell. Csak annyit most, hogy amiket a betűkről írtam, azokra nem ihlettel „ráakadtam", 18-20 éves korom óta foglalkozom tipográfiai dolgokkal, ez pedig elég nagy idő, hogy az ember valami tudásra is szert tegyen. Bár, persze, blick

1 akkor is kell hozzá, azt nem pótolja az idő, legfeljebb aki marha volt, még nagyobb marha, ha megöregszik. 243