Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

meg a kiállítási költség, ha minden egyes példány elkel. Háromezer körlevelet küldöttek szét a vidékre, hogy a közvetlen terjesztéssel nagyobb jövedelemre tegyenek szert, de nem akartak a körlevélben csak két kiadványt propagálni, ezért idegen kiadványokat is szerepeltettek. Szóval iparengedély nélkül könyvterjesztéssel foglalkoztak, emiatti kellemetlenségeik még nem zajlottak le. A kalkulációt és terjesztést egyrészt a mi tanácsaink ellenére, másrészt a mi tudtunk nélkül végezték, mégis bennünk látják a hibát, és a következő kiadványuknál már más az iparengedélyes, más a szaktanácsadó, a terjesztő és a bemutató. Gépirat, autográf aláírással, K. I. ovális emblémájú levélpapírján. MTAK Kézirattár, Ms 4588/147. 1 f. Mellette egy levélmásolat, 1 f. 1 Török Sándor (1904-) - autodidakta író, újságíró. 1929-ig Erdélyben, azóta Magyarországon dolgozik. 2 Ullstein - az egyik legnagyobb német kiadó. 3 Kner Vilmos. Még az első világháború előtt kivándorolt, tetemes adósságot hagyva maga után, amelyet Kner Izidor törlesztett. 4 jomkippur - Egyes zsidó hitközségekben elterjedt szokás szerint a hónap utolsó napja délelőttjén böjtölnek, és a déli órákban istentiszteletet tartanak. Az ilyen böjtnap neve jomkippur Katón - Kis engesztelő nap. I66 Gyoma, 1944. február 20. Kedves Barátom! Már megint régebben nem írtam, a név jegy vita óta, pedig mint nagy gondok idején, mindig sűrűn gondolok Rád. Az idők folyamán valahogy lelkiatyámmá nőtted ki magad, akihez lelkiismereti aggodalmak és bajok idején fordulni szoktam, szinte papi hivatásodat töltöd be nálam is. Valahogy egyre nehezebb lesz az idők járása felettem, s meg se tudnám mondani, konkrété, hogy miért. Csak egyre jobban érzem azt az adyi mondást, hogy „farkas esz meg, medve esz meg, de megesznek minket". Ha elgondolom sorsom lehetséges fordulatait, azokat csak sötéten tudom látni. Jól tudom saját helyemet és értékemet, én nem vagyok zseniális vagy tehetséges, csak értelmes ember, akit az életküzdelem és a produktív munkába való korai bekapcsolódás szorított rá a külső életkörülmények sajátos alakulása mellett arra, hogy fel kellett ismernem lehetőségeimet, feladataimat és hivatásomat. Jól tudom, mit érek, mit végeztem el az életben, s annak, amit eredményeimnek tekinthetek, mi a hazai és nemzetközi jelentősége, s azt is, hogy ezt éppen környezetem - értve ezalatt a közelebbit és távolabbit - érti legkevésbé. - Ellenben jellegzetes osztály- és társadalmi helyzetem olyan roppant exponált és veszedelmes sokfelé, hogy erre sok vonatkozásban mentség vagy enyhítő körülmény nem is lehetséges, példaképpen fel kell esetleg áldoztatnom, akár így, akár úgy fordul a sors. És én annyira belefáradtam mindenbe, hogy ha kötelességszerűen húzni tudom is még soká az igát kedvezőtlen körülmények közt, változtatni a helyzeten nem tudok, erre erőm, de reális lehetőségem sincsen. És a borzalmas nem is az, hogy ha esetleg ez a sors beteljesedik rajtam, hanem két másik dolog a borzalmas. Az egyik, hogy esetleg egész munkám elvész, nyomtalanul, mert akikre vonatkozik, nem értik, nem értékelik, folytatni és értékesíteni nem tudják- a másik pedig az, hogy minden, amit a sors esetleg nekem szán, nem rajtam sújt végig, akinek ez már mindegy le241