Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

152 Z[engő]V[árkony], [i 9 ]43- VIII. 30. Kedves Barátom, most csak igen röviden válaszolok nagy Örömet okozó leveledre - ti. megint olyan kelle­mességekben volt s van részem, amilyenekről néha már azt hiszem, csak nekem jutnak, legalábbis így sűrítve. Nem elég a lábam, múlt vas[árnap] valamit kezdtem érezni a foga­mon, de olyan jelentéktelen volt, hogy azt hittem, csak a fogkefével irritáltam. Keddre ki­világosodott a dolog, megdagadt s fájt, természetesen elhatároztam, hogy másnap reggel Pécsre megyek - du. hozták a hírt, hogy a kurátort szántás közben agyonrúgta a ló! Éjjel már majd megvesztem a fájdalomtól, de nem mehettem be se szerdán, se csütörtökön, a katasztrófa miatt, csütörtökön temették (nem én, mert beszélni sem tudtam), a temetésen jelen kellett lennem, idejére nem jöhettem volna meg Pécsről, ahova így csak pénteken jutottam el - kisült, hogy akkorára alapos csonthártyagyulladás lett belőle, két óra hosszat maceráltak (ki se tudtam nyitni a szám, s akkor ki kellett tátanom), végül elaltattak - egy­szóval remekül ki vagyok készítve, Pécsre is kell járnom, minden alkalommal egy egész nap (úgy jár a vonat), a kurátor halála miatt számadás, átadás stb. - s egy sereg elvállalt dolog a nyakamon, amit sürgetnek. Remekül vagyok, mondhatom, különben már nem is kell! De azért mégis nagyon tudtam örülni az öcsédről szóló biztató hírnek, s inkább csak ezt akartam most megmondani, mint a fenti jeremiádot. Adja Isten, hogy a hír igaznak bizonyuljon, s öcséd megússza a fogság idejét a bajaival, amikről írsz. Szeretettel ölel Fülep Lajos Kedves Nagyságos Asszonyom! Igen köszönöm szíves sorait, s kérem, bocsásson meg, hogy most ilyen kurtán válaszolok - a fentebb megírtak mindent megmagyaráznak. Azt se tudom, hova kapjak. Megnyugtat, hogy, mint leveléből látom, valamelyest jobban van, s készül a radikális kúrára. Kívánom, hogy teljes sikerrel járjon! Kezét csókolja igaz tisztelője Fülep Lajos Autográf, kék tintával íródott. 1 f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 304-305. - A levél végén pár sort külön írt Fülep Knernének. Gyoma, 1943. szeptember 1. Kedves Barátom, ma kaptuk meg 30-án kelt leveledet, amelyet őszinte együttérzéssel ol­vastunk. A baj csakugyan sohase jár egyedül, Teneked pedig most igazán kijutott. Én any­nyit szenvedtem régebben a fogaimmal, annyiféle műtétet végeztek már rajtam a fogászok, hogy igazán nagyon együtt tudok érezni azzal, akinek efféle baja van. Volt olyan esetem is, amikor a fogászok sorozatosan okozták egyik bajt a másik után. Most az a szerencsém, hogy egy igen kedves régi barátom a fogászom, akivel 1920 végén ismerkedtem meg, s ő sok esztendő alatt annyira vitte a fogaim állapotát, hogy most már szinte feleslegessé tette önmagát nálam, annyira rendbe hozott mindent. Ez jó is, mert most aztán ha valami fel­226

Next

/
Thumbnails
Contents